Az emberek szeretik azt hinni, hogy a szerelem úgy van, mint a filmeken. Sajna, nagyon nem úgy van. Még a diznis hepiendek után sincs fenékig tejfel.

Sok szerelem azért tartós, mert restellik bevallani egymásnak, hogy tévedtek.

A szerelem semmit nem szerez az embernek, csak szívfájdalmat.

A szerelem kétélű fegyver, gyermekem, mert sok örömöt szerez, de fájdalmat is okoz.

Különös alkotás lehet ez az emberi sziv, mert megszokja végre is, mindennapi táplálékának tekinteni a fájdalmat.

Kimondatlan szavaink mérik közöttünk az időt
kíméletlenül.
Nézem:
ez a perc is messzebbre vitt,
mert nem tudtam semmit se tenni,
hogy közelebb hozzalak.

Az ember először azt mondja, hát jó, messze nem tökéletes, de elmegy, aztán meg hozzászokik. És egy napon arra ébred, nem is érti, hogyan romlott így el minden.

A szerelmes ember talán úgy érzi, személyes boldogságát keresi, de ez csak illúzió. Valójában a másik emberrel való összeolvadást keresi, és ha ez az összeolvadás a boldogság ellen hat, hát szinte bizonyosan az összeolvadást választja.

Kis darabkáját is jobb birtokolni egy igazi férfinak, mint teljesen magadénak tudni egy átlagosat.

A szerelem felett csak futással lehet győzedelmeskedni.

A megalkuvás azt jelenti, hogy az egyik kettétöri a saját gerincét.

Tünődöm olykor, édesem,
jobb lesz-e ha már nem leszek?
Lesz-e nyaradnak ősze még
vidámabb, és virága szebb?

Nem hiszem, hogy jó lennék ebben. Ebben a fiú-lány dologban. Nem bízom senkiben. Senkiben. És minél fontosabb számomra valaki, annál biztosabb vagyok benne, hogy rám un, és lelép.

Akármilyen rossz is így, még sokkal szörnyűbb lenne, ha soha nem találkoztam volna vele. Szeretni és itt hagyni őt kínzó, égő fájdalom, de soha nem szeretni elképzelhetetlen. Gondolom, őrültségnek hangzik; ezek az iszonyú érzések mindig annak tűnnek, amikor szegényes szavakba öntjük őket. Nem azért támadnak bennünk, hogy kimondjuk, hanem azért, hogy érezzük és elviseljük őket.

A végzet szeli
A szerelem tortáját.
Ki két nagy szeletet kap,
Ki csak három morzsát.