Az élet útjainak nagy kereszteződései azok, ahol a felkészülés és az alkalom találkozik. Mások ezt szerencsének hívják.
A szerencse csak az arra felkészült szellemnek kedvez.
A szerencse olyan, mint az agyag, bármikor újra lehet formálni, de az ember csak a sajátját tudja átgyúrni, a másét nem, és ezzel nem mindenki elégszik meg.
A spekuláció kétségkívül a leginkább ámulatba ejtő játék a világon. De ez a játék nem azoknak való, akik lusták, ostobák vagy labilis érzelmi alkatúak. Az ilyen emberek mind szegénységben fognak megöregedni.
Sok ember köszönheti a szerencséjét a jó tanácsoknak, amelyeket nem fogadott meg.
Minden szerencsétlenség, minden probléma magában rejti egy legalább olyan nagy, vagy még nagyobb szerencse magját.
A halál és a tragédia az életünk minden másodpercében ott lóg a fejünk felett, és próbál eltalálni minket. És sokszor elhibáz.
A tehetség, s még a szorgalom is nem több, mint egy zseton, amivel játszani megyünk. Ha szerencsénk van jókor lenni jó helyen, akkor nyerünk.
Bizony, valóra válhatnak a tündérmesék, ha elfogadjuk gyarlóságainkat, ha bátorsággal, erővel, állhatatossággal és fenntartás nélkül kitartunk mellettük, és talán ránk mosolyog a szerencse.
Ne akarjunk bölcsnek látszani, ahol csak szerencsések voltunk!
A balszerencse olyan, mint a szerelmes nő: semmi köze az ésszerűséghez. Olykor látszólag minden ésszerűség ellenére csatlakozik valakihez, de éppúgy elhagyja minden konstatálható ok nélkül egyik pillanatról a másikra.
A szerencse többnyire csak gyűjtőfogalom az ügyesség, rátermettség, ész, szorgalom és kitartás számára.
Fortuna mosolyog, de csak ritkán tesz
maradéktalanul szerencséssé.
Ha napfényt küld,
szúnyogokat is küld hozzá.
Kegyetlenül reád mosolyog a szerencse, s ha remegve elfordulsz előle, utánad siet, hogy aztán megalázzon és kiraboljon a sors.
A jokerre nem szabad várni sem a kártyában, sem a hétköznapokban.