Akinek nyerő kártyái vannak, mindig tisztességesen játszik.

Mintha igaz volna, hogy vannak szerencsétlen napok az esztendőben, amikor csövestől szakad a nyakunkba a bosszúság és keserűség, éppúgy vannak néha örömnapjaink is, amikor mintha angyalok hágnának egymás sarkába, hogy nekünk örömet szerezzenek.

Nem elég, ha szerencsések vagyunk; az is kell még, hogy a többiek ne legyenek azok.

Aki a szerencsét hajszolja, annak legyen könnyű a málhája!

Aki valaha is, akár csak néhány napig részt vett ebben az életnek nevezett hajcihőben, az tudja jól, hogy a balsorsnak végtelen számú maszkja van. Leggyakrabban nőnek öltözik, meg véres kardnak, túlzott magabízásnak vagy pálinkás üvegnek.

Az egyenlő esélyek még nem feltétlenül vezetnek mindenki számára igazságos kimenetelhez - a szerencsejátékban legalábbis bizonyosan nem.

Az élet nem a biztonságról szól: kockázat nélkül nem lehet játszmát nyerni.

Lehetsz akármilyen nagy harcos, a vakszerencse dönti el, ki éli túl a háborút, és ki pusztul bele.

Ki kell használnunk, hogy ránk mosolygott a szerencse, és meg kell tennünk mindent, hogy segítsünk neki, ahogyan ő is segít nekünk.

A szerencse forgandó:
Csak inségem állandó.

Mindenkinek megvan a saját helye, és aki szerencsés, az meg is találja.

A szerencse és a fellendülés külső, látható, kézzelfogható jelei és szimbólumai csak akkor mutatkoznak, amikor valójában minden már lefelé halad.

A szerencse leghamarabb azt hagyja cserben, aki rá hagyatkozik.

Tapasztalataim szerint amit a legtöbb ember szerencsének hív, az valójában nem más, mint a tehetség kombinálása a kedvező alkalom felismerésének képességével.

A végzetünk többnyire az utcasarkon hever. Egy darab kutyaszar, egy lotyó vagy egy lottóárus... a szerencse három leggyakoribb megtestesülési formája. Egy biztos: soha nem megy házhoz. Nekünk kell érte mennünk!