Szerelem nélkül elveszettek, gyökértelenek és üresek vagyunk. Szerelem nélkül a saját földünkön sodródunk, és senkihez sem tartozunk.

Most mint elkapott levél,
Kit süvöltve hord a szél,
Nyugtalan vagyok magamban,
Örömemben, bánatomban,
S lelkem vágy szárnyára kél.

Valami nagy, mély szerelem hiányzik,
Valami sírás, valami öröm,
Valami harc, valami csönd,
Valami nagy, mély szerelem hiányzik!
És így marad ez mindig, mindhalálig?

Szükségem van arra, hogy vágyjak egy nőre, hogy levadásszam és leigázzam, hogy mindenestül az enyém legyen. S ez igaz rád is. Azt akarom, hogy csak az enyém legyél.

Minden ember szívében van egy üreg. Mély, sóvár szakadék, amelynek betöltése mindennél fontosabb.

Szeretném, ha valakinek
én lennék az öröm s bánat, -
szeretném, ha valakinek
oly szép lennék, mint anyámnak.

Bármennyire is hangoztatod, hogy szerelemre vágysz, a lelked legmélyén rettegsz tőle, mert bizonytalanná teszi a jövődet. A boldogság valóban vonz téged, de csak a képzeletedben, mert csak ott mered megélni. Csak gyűröd magadba a szerelmes regényeket és filmeket, de szinte sosem mered annyira elengedni, kitárni magad, hogy megélhesd a szerelmet.

A szívedet nem tudod kinyitni. Ugyanis nyitva van. Épp csak bezáródik hébe-hóba. Ne a lakattal foglalkozz, mert afölött nincs hatalmad, hanem azt vedd észre, amikor a zár magától kipattan, és a kapu kitárul.

Ha egy férfi vonzónak talál, vonzódni fog hozzád, és kész: a szerelem és a nemi vágy megmagyarázhatatlan, nincs köze semmilyen külsőséghez. Ha viszont nem látja meg benned a nőt, lehetsz bármennyire dekoratív, nem fogsz tetszeni neki.

Miért ne lehetne úgy hogy kettőnkkel
nekünk legyen a legjobb
minden percünkkel fölkelteni a kíváncsiságot
a másikban és magunkban
két ember nem sok és nem is kevés
csodához és csalódáshoz épp elegendő.

A nemi éhség tud olyan csikaró és kegyetlen lenni, mint a gyomor éhsége.

Bíborszínü kis virág,
Melyet Ámor íve lőtt,
Önts szemére báj-erőt,
Hogy, ha ébred s látja őt,
Benne leljen égi nőt,
Mint ott Vénus, oly dicsőt. -
No, ha ébredsz s látod őt,
Tőle kérd a gyógyerőt.

Nem tudom, hogy hirtelen érkezik-e a szerelem - de azt tudom, hogy én nyitott vagyok rá. Készen állok.

Jó volna, ha hipnotizálhatnám magam. Magamba szuggerálhatnám azt az érzést, aminek valamikor, kisfiú koromban elképzeltem a szerelmet.

Már összeroskadsz, - végre mondd:
mit is akarsz hát, te bolond?
Ki biztatott e sorsra itt,
hogy szívedet rohamra vidd,
és kitárt mellel odaállj,
hol a veszély szíven talál?
Honnan vetted rá a jogot,
ki volt, ki felhatalmazott,
hogy érte és a neviben
egy szót is szóljál? - Senki sem!