Hívom a szárnyas Szerelmet -
Vissza sem köszön...
S térden esdek - érted esdek,
Érted, ó Öröm!
Én szerelmem! Mindenem!
Zörgess végre szívemen!

Az éremnek mindig két oldala van. Azok, akiket elhagyott a szerelemnek nevezett kegyetlen istenség, szintén hibásak, mert a múltba révednek, és azon rágódnak, hogy feleslegesen szőttek annyi tervet. De ha tovább kutakodnának az emlékezetükben, eszükbe jutna az a nap, amikor az a mag kicsírázott, és ők hagyták növekedni és még gondozták is, míg akkora fa nem lett belőle, amit már nem lehet kitépni.

Kincset találhat, aki keres, a szerelmet hiába keresed, soha meg nem találod. Rátalálsz, talán épp abban a pillanatban, amelyben köznapi dolgok foglalkoztatták lelkedet...

Azt hittem, szerelmes lettem. Pedig nem szerelem volt az, hanem kétségbeesés. Élő testet akartam.

Mi szívünknek a világ, szerelem nélkül? Ami egy varázslámpa fény nélkül!

A szerelem nem olyasmi, ami megtörténik velünk, hanem olyasmi, amit csinálunk. Akkor hát mit nem csináltam én?

Ha kimegyek az utcára,
Rá-rá nézek sok szép lányra,
Mind mosolyog a lángadta,
Szerelem a gondolatja.

Előbb-utóbb találkozol valakivel, akitől többet is akarsz a pillanatnyi társaságnál. Előbb-utóbb a saját szíved árul el.

Honvágyam van egy olyan hely után,
ami talán nem is létezik.
Ahol a szívem csordultig megtelik.
A testem kényeztetik.
A lelkem megértik.

Nem igaz, hogy a szeretet olyan, mint a magányos virág illata, és akkor is árad, ha nem jár arra senki. Nem! A virág azért illatozik, mert vár valakit!

Soha nem teszünk le arról, hogy megleljük a valódi társat, az örök szerelmet úgy, ahogyan arról kislányként álmodtunk, ahogyan mindezt a filmekben láttuk. Ez nem korfüggő. Lehetünk húszévesek, ötvenévesek, talán még százévesek is. Vannak szünetek, időszakok, amikor látszólag hanyagoljuk a témát, sőt úton-útfélen azt hangoztatjuk, hogy milyen jó egyedül. Aztán jön egy borús este, egy hideg karácsony, az egyedül töltött negyvenedik szülinap, és rájövünk, hogy megint hazudtunk magunknak. Társat szeretnénk végre. Egy életre.

Az emberben nagyon mélyen él a szerelem utáni vágy, meglepően mélyre lefurakodnak a gyökerei, hajszálgyökerecskéi még a szív anyagát is átszövik.

Az én eszem furcsa madár,
A szép lányok kertibe jár,
Gyönyörködik a rózsában,
A szerelem rózsájában.

A nő számára semmi a világon nem pótolhatja azt a veszteséget, ha úgy éli le életét, hogy senki se szereti, és nincs, akit szeressen.

Az ember szíve éjszakai madár. Csendesen vár valamire, és ha eljött az idő, egyenesen elrepül felé.