Mit akarok? Mi vagyok? Mit követelek a természettől? Minden ok rejtett, minden vég megbízhatatlan; minden forma végtelen, minden tartalom határos... érzem, hogy létezem, csak azért, hogy fékezhetetlen vágyakban felemésszem magam, hogy átadjam magam egy fantasztikus világ csábításainak, s azután érzéki varázsba ejtő játékai alatt megtévesztve összetörjek.
Vége van, mindennek vége.
Be oda a sűrüségbe -
Leborulva, elfeledten
Megsiratni, hogy születtem!
Mikor az ember bajban van, még az akasztófa kötelében is megkapaszkodik.
Ha van igazán rohadt dolog ezen a nyavalyás világon, egy dolog, amitől az ember totálisan össze tud zuhanni, és abszolút lemegy elmehülyébe, az a reménytelen szerelem!
A reménység elég sovány, mind a szorongattatások, mind a gépek egyre jobban gyötrik az emberiséget; minden újabb fegyverrel egyre inkább romlanak a kilátások. Erkölcs kontra bombák. Még a forradalom technikája is megváltozott: ma már hadseregek lázadnak föl hadseregek ellen, vagy egyáltalán nincs forradalom.
Célt kutatok a céltalanságban,
hogy a reménytelenség útvesztőjében
reményeket keressek.
Elképesztő, hogy amikor az ember elveszíti az eszét, valahogy fogalma sincs, mit csináljon utána. A terv még mindig állt, hogy szeretne ura lenni saját magának, valamint annak a valaminek, ami most történik az életében, bármi legyen is az. Csakhogy nem tudott mibe belekapaszkodni, nem volt kantár a lovon.
Semmire sem vágyunk jobban, mint arra, amiről tudjuk, hogy nem lehet a miénk.
Sohasem az a kéz enged el, amelyik felülről tart, hanem az, amelyik alulról kapaszkodik.
Egy hajóroncs árbocához kötözötten állni, tehetetlenül várni, várni és nézni ki a reménytelen szemhatárra, és fehér mentővitorlát vélni minden hullámtarajban. Látni révlámpák fényét, hallani hajószirénák hangját. És mégsem látni semmit, és nem hallani semmit és várni, ez is van olyan kín, mint a szenvedéssel történés maga.
A Semmivel sakkozom, ő a partnerem, a Semmi hajol a tábla másik oldalán a figurák fölé. Nem tudom, lehet-e az ember erősebb, ravaszabb, kitanultabb ellenfél, mint a Semmi?
A legnagyobb kilátástalanságban is van mindig valami megmentő, ha más nem, maga a kilátástalanság.
Lehet, hogy az emberi agyat időről időre el kell tompítani, hogy az ember szemet tudjon hunyni a butaság fölött, és képes legyen reménykedni.
Egy bénát kérsz rá, hogy tanítson meg táncolni egy nyomorékot. Legyen bármilyen szívből jövő is a lecke, az eredmény valószínűleg igen groteszk lesz.
Ez egyébként törvény: igazán akkor kapunk meg mindent, amikor már lemondtunk róla. Akkor lehet a miénk.