Nem merek semmit sem remélni. Megelégszem azzal, hogy félreteszem az érzéseimet a későbbi reményhez! Az idő majd megmutatja, melyekben van ott a remény folytatása, és melyektől kell megválnom.

Attól remegsz, mi nem jön, és
mit el sosem veszítsz, azt kell folyton siratnod.

Mit használna nékem, ha ama csillagok közül kívánnám is meg valamelyiket? Se én nem repülhetek fel hozzája, se ő nem szállhat alá énhozzám! Jaj azoknak, akik az ezüsthold után sóhajtoznak!

Óh, mely keserves annak élni,
Kinek tovább nincs mit remélni,
És mégis élni kell!
Él az, de nincsen benne lélek.

Mindig készen állok rá, hogy ne történjen semmi.

A reménytelenség a bevallás tisztessége.

A lemondást nem holtunkban (halálunkon) kell gyakorolni. Ott már nincs benne semmi élvezet.

S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Már nem tudjuk, mit veszítettünk,
Nem gyilkol új vesztések gondja,
Dermedett álom minden tettünk
S minden álmunk egy dermedett tett:
S vagyunk ördögnél esettebbek.

Az üresség akkor születik, amikor a remény meghal.

Nincsen reménytelen helyzet, csak reményvesztett ember van. Ez pedig nagyon nagy különbség! Amikor valamelyikünk eljut oda, hogy ez a helyzet most reménytelen, az élet reménytelen, ez a kapcsolat reménytelen, azt kellene inkább mondani: álljunk csak meg, olyan hogy reménytelen, nincs! Reményvesztettség van. Én most reményvesztett vagyok, és az a kérdés, hogy mit is kezdjek ezzel. Így rögtön valamekkora szabadsághoz jutok, míg ha átélem, hogy a helyzet reménytelen, akkor minden cselekvőkészségem alábbhagy. Mert azt tudnunk kell, hogy nagyon sajátos módon a reményvesztett pillanatokban is van még lépés. Nem is egy. Nem is kettő.

Sokszor a legnagyobb kilátástalanságok is jóra fordulnak, csak meg kell várni az időt, amíg a dolgok maguktól rendeződnek.

A reménytelenség látomásait vállalnia kell annak, aki születésével nagy merészen felcsap embernek, ahelyett, hogy megmaradna a fauna boldogabb birodalmában, ahol őznek-szarvasnak, borznak-bölénynek nincs "pályafutása", nem tervezi gyermekei "karrierjét", nem firtatja "istene titkát".

Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszuság;
úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.

Igazságért küzdök, tudom, hogy hiába,
De ha harcba szólít szivem minden vágya,
Mit tehetek róla? Tán az örök végzet
Rótta rám e kínos, bús kötelességet.