Szép a hit, hogy egyszer minden jobb lesz majd, ez ad szenvednünk erőt.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

Az egyetlen, ami emberi: szerelemmel szeretni, értelem és remény nélkül, talán éppen a reménytelenséget űzni.

Az univerzum mindig a segítségünkre siet, amikor az álmunkért harcolunk, bármilyen hülyeségnek tűnik is az az álom. Hiszen a mi álmunk, és csak mi tudjuk, milyen áldozatokat követel tőlünk.

De akkor is remélek egyre, hogyha

még újra éj jön s újra éj az éjre,

átfázom, átvirrasztom álmodozva.

Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.

Földiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!

A reményeid, álmaid és törekvéseid jogosak. Megpróbálnak felemelni a felhők fölé, a viharok fölé, csak hagynod kell.

Nem szabad hagynunk, hogy a félelmeink visszatartsanak a reményeink követésétől.

Ahol nincsen emberi reménység,
ott vagyon az isteni segítség.

Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.

Meglátogatsz-e még egy röpke percre, borongó kedvem rózsaszínre festve, utolsó álom, haldokló szerencse?

Hinni a szépet, lehetetlent, hogy egyszer valóra válik. Hinni a vágyban, akaratunkban. Ha kell, hát bízni halálig.

Amikor azt mondod: „Feladom!”, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: „Egek, micsoda lehetőség!”

A remény egy esemény óhajtásának összecserélése ennek az eseménynek a valószínűségével.