Kilenc esztendő lesújtó tapasztalatai megtanítottak kételkedni abban, hogy a Világ tiszta és töretlen akarattal küzd a Rossz ellen. Ha úgy tetszik, emigráns-pszichózisnak lehet ezt nevezni, sőt akár hitetlenségnek is. Hanem először is nyilván különbség van a Jóba vetett hit és a Jónak e Földön való győzelmébe vetett hit között, főleg ha a Jó nem is igen tudja, mit akar, a Rossz viszont nagyon is pontosan tudja.
A világ szörnyűbb, mint bármi más, amiről csak írni tudok. Ha valami jó történik, akkor utána rögtön valami balszerencsére számítok. Talán túl érzékeny vagyok az élethez.
Az optimistáknak is igazuk van: - bármi történjék is a világgal, az meglepően fennáll, a legnagyobb megpróbáltatások után is: valahogy lesz, - nem oly forrón esszük, mint ahogy főzzük; - s a pesszimistáknak: hogy mégis mindig rosszul sikerül, amit az ember tervbe vesz.
Én ilyen vagyok, a legrosszabbat kell feltételeznem, hogy megedzhessem az immunrendszeremet, amely aztán majd segít elviselnem, ha a feltételezésem igaznak bizonyul.
Úgy vélem, nem rosszmájú, pesszimista, hanem az élet barátja az, aki az élet jelenségeiből leszűri a jót és örvendetest, anélkül, hogy szemet hunyna a fonákja előtt, ahol sok durva csomó meredezhet, és sok józan szál fityeghet.
