Ha csak tehettem, folyton hazaszaladgáltam az elhagyott városba, kerestem az eltűntet, a visszahozhatatlant, a házak árnyékát, amely valaha arcomra borult, elvesztett egykori otthonomat, és persze nem találtam semmit, mert hol kanyargott már az a folyó, amelynek cseppjei között az én életem cserepei sodródtak.

Az ember mindenhová magával viheti a szülővárosát, és teljes életet élhet benne. A szülőváros nem statikus földrajzi fogalom, sőt mi több, az ember kitágíthatja a határait, vagy a magasba emelheti.

Senki se kíváncsi rá, milyen boldogító vagy gyilkos közlendővel lép be az otthonába az ember, a neandervölgyi ős nyilván akkor tanult meg könnyezni, mikor először élte át, hogy egymaga diadalmaskodik a hazahurcolt bölény mellett, nincs kivel megosztani a harc élményét, nincs kinek megmutatni sem a zsákmányt, sem a sebeit.

Vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyből, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja?

Ahová az Úr helyezett, maradj is ott!

Amikor eléred a kisházat, azt,
ahonnét indultál,
felismered, pedig jóval kisebbnek
látszik, mint emlékeidben.
Menj végig az úton, át a kerten,
amit csak egyszer láttál.
És menj haza. Vagy teremts otthont.

Ez a mi otthonunk, hogy legyen honnan elfutni, és legyen hova visszatérni.

Az otthon ott van, ahol a kezdet.

A saját közösségemről többet tudok, ennélfogva árnyaltabb képet is tudok festeni róla.

Akárhol vagy, légy mindig elégedett, kivált odahaza, hiszen ott kell töltened időd javarészét.

Haza: jövevények elméjének szüleménye. Azért találták ki, hogy legyen egy iránya a bolyongásnak, hogy addig is, amíg eltűnünk a senkiföldjén, legyen egy hely, melyre úgy gondolhatunk, hogy ott örökké a régi marad minden, és a legszebb emlékek tényleg léteznek.

A szobafogságra kárhoztatottaknak igenis minden új lakás nagy élmény.

Megszokjuk a lakásunkat, létünk részének tekintjük, az élet aztán másfelé sodor bennünket, otthonunk pedig idegenné válik; múltunk a mögöttünk maradt reményekből, szokásokból, szenvedésekből áll, amelyek halványulnak, de nem tűnnek el, csak majd velünk együtt.

Ezt a kertet nem őrizte senki más, csak Isten s a még romlásnak nem indult Becsület. Magas, födeles kerítés vette körül, nem a tolvajok ellen, csupán azért: ha kert - legyen kert.

Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb. Gyermekkoromban alig hatszáz lakója volt, s ennek is jó felerészét az én nemzetségem tevé.