Ritkán esik meg, hogy egy idegen, tökéletesen ismeretlen házban egyből otthonosan érezd magad. Ez a házigazdáktól is függ, és magától a háztól is... a ház maga egyébként csak a gazdáinak tükörképe. Világosabb és becsületesebb. Nincs az a szó vagy mosoly, amely segítene felmelegedni, ha a tárgyak hideget árasztanak.

Az otthonod ott van, ahol valaki szeretné, ha tovább maradnál.

Van valami megnyugtató az otthon biztonságát élvező emberek látványában.

A házak túlélik látogatóikat, a városok túlélik a házakat. Fel tudod fogni, hogy az a vitrin, amiben jártadban tükröződsz, csak addig akar rád emlékezni, amíg muszáj?

Bizonyos bútorok, amelyek mellett felnő az ember, valamiképpen fontossá válnak. Az ember valahogyan kötődik hozzájuk, maga sem tudja pontosan, miért.

Az otthon ott van, ahol nem kell a szabadságommal fizetnem azért, hogy eltűrjenek.

Akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy.

Ha elveszítitek a kapcsolatot a gyökereitekkel, úgy érzitek, hogy az egész világgal elveszítitek a kapcsolatot.

Túl tágas és izgalmas hely a világ ahhoz, hogy egyetlen helyen legyünk otthon benne, ha ugyan mi vagyunk otthon valahol, s nem az otthon van bennünk, amit kicsomagolunk hol itt, hol ott, többé vagy kevésbé.

A rokonszenves vagy ellenszenves, pompás vagy szegényes lakások éppoly vonzók, vendégmarasztalók vagy taszítók lehetnek, mint lakóik. Megpezsdítik vagy ellankasztják a szívet, felélénkítik vagy elbágyasztják a szellemet, felszabadítják a szót az emberben, vagy kedvét szegik a társalgónak, felvidítják vagy lehangolják, valami megmagyarázhatatlan vágyat ébresztenek a vendégben, hogy megüljön vagy elmeneküljön.

Látod, kislányom, ez a legjobb a világon! A tűz, az otthoni tűz, s körülötte kedveseink. Ez mindennél több!

A vidéki, aki a hazáról kezd beszélni, az előbb-utóbb a szülőföldre, a "szűkebb pátriára" lyukad ki: egy falura és legeslegvégül egy udvarra, onnan a konyhán át egy kétablakos szobára, amelyben anyja nyelvét megtanulta. Vagyis öntudatlanul újraéli visszafelé egy szó történetét, ízleli az ősi pillanatot, amidőn a ház és haza egy dolgot jelentett.

A hazám a házam tája, amely pillantásommal, ahogy növekszem, egyre bővül, széles gyűrűkben egyre távolabbi területekre terjed, mint a hullám a vízbe dobott kavics körül; világokat hódíthat, elérheti a csillagokat – amikor a régi ház már örökre elmerült.

Nincs gyönyörűbb az otthonnál, a szülőföldnél, ahol megláttad a napvilágot, ahol szeretteid élnek, ahol az anyanyelveden beszélnek.

Az is lehetséges, hogy önmagunkban találjuk meg az otthonunkat - és akkor magunkkal vihetjük, bárhová megyünk.