Mennyi szomorúság van bennünk, mennyi szétfoszlott álom, és mégis több az öröm az emberi életben, mint a fájdalom. Csakhogy a fájdalomra erősebben emlékszünk. Talán Isten rendelkezése ez, hogy így jobban megbecsüljük a múló, elröppenő örömöket.
Az öröm annyi csak, mint a nyerítés. Vagyis mihelyt letelt a nap, akkor már majdnem mindegy, hogy jól telt-e vagy rosszul. Éjszakáid örömeire pedig, mikor eltelten heverészel, csak úgy gondolsz vissza, mint egy jó ebédre.
Az igazi szeretet semmire sem hivatkozik. Nem a tegnapokban, és nem a holnapokban gondolkozik. Az igazi szeretet a benned lévő öröm spontán felbugyborékolása... és annak megosztása... minden ok nélkül, minden érdek nélkül, egyedül a megosztás öröméért.
Az élet örömeit csak a gyerekek élvezik s azok, akik nem jutnak hozzá. Szegény felnőttek. Mindig jobban unják az életet és örömeit. Örülni a szegények tudnak. Szegény gazdagok, azoknak igazán nincs semmi örömük az életben. Torkig vannak az élvezetekkel. Mindig teli van a gyomruk, a legjobb dolgokkal. Szapulják a legjobb falatokat. Állandóan kifogásokat keresnek és mindent unnak, mert minden a rendelkezésükre áll.
A felnövő ember felhagy a játszással, látszólag lemond arról az örömtöbbletről, ami a játékból származik. De aki ismeri az ember lelki életét, az tudja, hogy talán semmi sem fogható ahhoz a nehézséghez, amit az örömről való lemondás jelent.