Az élet alkalmazkodás. Már az iskolában elkezdődik, csöndben ülve kell figyelnünk, mind ugyanazt tanuljuk, később mi is ugyanúgy iskolába járatjuk a gyerekeinket, hogy ők is azt tanulják, amit mi tanultunk: nyelvet, tiszteletet, számtant, a fontos események évszámát, amelyek szigorú ok-okozati rendben sorakoznak történelemkönyvekben. Csak hogy kirekeszthessünk mindent, ami logikátlan, véletlenszerű, érthetetlen.

Csak a bolondok magyaráznak, a bölcsek meg sem próbálják.

A keresőmotorok nagyszerű eszközök a válaszok megtalálásához, de egy bölcs mentor el tud vezetni a megfelelő kérdéshez.

Ha partnerként tudjuk kezelni a közönséget, akár gyermekekről, akár felnőttekről van szó, az már félsiker. Ha nem tanítani akarjuk őket, hogy ezt így és így kell csinálni, hanem arra helyezzük a hangsúlyt, hogy együtt fedezzünk fel bizonyos dolgokat, akkor máris be tudjuk mutatni a kutatómunka alapelveit: hogyan figyelünk meg jelenségeket, hogyan vonunk le következtetéseket.

Csak a jó minőségű tanár lehet mesterré, csak az a tanár, aki maga is élvezi, amit csinál, akinek a számára a tanítás, az együttlét a gyerekekkel, a világra való rácsodálkozás élmény és öröm. Aki nem a biztos, egyetlen válaszokat tudja, hanem akit a bizonytalan sokféleség csábít állandó továbbkutatásra.

A gyerekek individuálisak, és erre abszolút nincs felkészülve a mai pedagógia. Holott csakis erre kellene hogy felkészülve legyen! Minden gyerek más, mindegyik mást tud, másban jó - és ezt el kéne ismerni.

Mit ér a tudás, ha nem adhatjuk tovább az arra érdemeseknek?

Az életnél hatékonyabb iskolát még senkinek se sikerült kitalálni.

Az iskola a legtöbbször képtelen megtanítani, mennyire izgalmas, milyen igézően szép lehet a tudomány vagy a matematika; megmerevedett irodalmat vagy történelmet tanítanak, a felfedezés izgalmát semmibe véve.

Kifejlesztetted a testedet, most fejleszd ki az elmédet is; izmaid és elméd segítsék, ne gátolják egymást!

Minden országnak megvan az az egyeteme, amelyet érdemel. A tudomány csak ott terem, ahol meg tudják becsülni.

Ha több egyetemünk nincsen, nem lehet egy jó egyetemünk sem. Vannak szavak, amiket csak többesszámban lehet használni, a grammatikában úgy hívják, hogy "pluralia tantum". Ilyen pluralia tantumok vannak a gyakorlati életben is. Az olló is csak úgy vág, ha két pengéje van, a kocsi is csak úgy jár, ha négy kereke van: azonkép vannak társadalmi intézmények is, amelyek csak az összeműködésben élhetnek, de félpengével nem vághatnak és egyetlen kerékkel nem járhatnak. Ilyen társadalmi plurale tantum az egyetem is.

Minden üres tanszék egy-egy nyilvános felhívás az ország összes tehetségeihez. Amíg az ilyen tanszék betöltve nincsen, addig fennáll a remény, hogy majd akad, aki belevaló. Ellenben minden rossz kinevezés agyonüti a maga tanszékét: harminc satnya nemzedéket nevel harminc éven keresztül és mire a hivatásos ember előáll, már nem találja meg a neki való helyet.

Az iskolákat azért hozták létre, hogy képzett és engedelmes polgárokat termeljenek ki, akik hűségesen szolgálják a nemzetet.

Ahogy azt minden gyerek, tanár és tanfelügyelő tudja, azok a képességek, amelyek ahhoz szükségeltetnek, hogy jó jegyet kapjunk egy vizsgán, nem azonosak az irodalom, a biológia vagy a matematika valódi megértésének képességével. És minden gyerek, tanár és tanfelügyelő tisztában van azzal is, hogy ha választani kell a kettő közül, a legtöbb iskola a jó jegyeket választja.