Ha egész életünkben egy bizonyos hitrendszer (vagy ahogy a társadalomkutatók mondanák: "paradigma") szerint éltünk, nehéz teljesen magunk mögött hagynunk a meggyőződésünket, bármilyen nyitottan állunk is a szemléletváltáshoz.

A nyitottság hiányával rendszerint azok vádolnak meg, akik csak az irracionalitás felé teljesen nyitottak, a tudományos gondolkodás felé viszont maximális zártsággal rendelkeznek.

A napok úgy jönnek és mennek, akár bebugyolált, lefátyolozott alakok, amelyeket egy távoli, baráti társaság küldött, és semmit nem mondanak. Ám ha nem használjuk fel az ajándékot, amelyet hoznak, csöndben el is viszik.

Ha az ember nem a saját vágyaira koncentrál, hanem készen áll egy nagyobb kalandra, jóval több élmény vár rá.

Elérkezett az idő, amikor több kockázat rejlett abban, ha megmaradok bimbónak, mint ha virágot bontok.

Ügynöki alapszabály: soha senkiről ne legyenek feltételezéseid.

Nem kell elhagynod a szobádat. Maradj ülve az asztalodnál és hallgatózz! Még hallgatóznod sem kell, csak várnod. Még várnod sem kell, csak megtanulni csendben maradni, nyugodtan/mozdulatlanul, magányban. A világ szabadon felkínálja magát a leleplezésre. Nincs választási lehetősége.

A kompromisszumot teremtő tényezőnek tartom, amire azonban nincsen mentség, az a megalkuvás. A kettő két nagyon különböző dolog.

Hogy lehet, hogy a láthatatlan emberek magányosak lesznek, ha végre észreveszik őket?

Amikor érzékeny vagy egy problémára, hirtelen minden forrásból az jön feléd, beleütközöl a témába. És ha nyitott vagy, meg figyelsz, akkor a vigaszok is megtalálnak.

Egyelőre úgy vagyunk berendezkedve, hogy a változás rossz, pedig ez nagyon nem így van. Változáscunami jön felénk, aminek ma már az árnyékát mindenki látja. Vannak sofőr nélküli autók, egy hajógyárban exoskeletonnal dolgoznak munkások, Dubajban házakat nyomtatnak 3D-s nyomtatóval - az árnyéka már itt van a cunaminak, de most még menekülnénk, ahelyett, hogy megtanulnánk a hullámokon szörfözni. Én a szörfdeszka építésében hiszek, és úgy gondolom, hogy mindenkit meg kell tanítani szörfözni, mert ez a hosszú távú megoldás.

Az emberben ott rejlik az egész világ, s ha tudod, hogyan szemléld és hogyan tanulj belőle, a kapu előtted, a kulcs pedig a kezedben.

Nem kell ahhoz megázni, hogy észrevedd az esőt.

Az is lehet, hogy nem vesszük észre azt a jót, amit az amúgy rettenetes dolgok hoznak magukkal.

A világot megérteni nem, de befogadni lehet: mégpedig azáltal, hogy egy tagját befogadjuk.