Mindnyájunkban van mindenféle vér. Kun, meg török, meg örmény, meg zsidó, meg német, meg orosz, mindenféle. Ezekből lett kikeverve a magyar. De igazából olyan, hogy magyar, ugyanúgy nem létezik, mint ahogy nem létezik Isten.
A magyarságod egymagában nem elég semmihez. Az, hogy milyen országból származol, az csak az útleveled egyik meghatározója. Semmi köze sincs ahhoz, hogy milyen ember vagy.
Olyan nép a székely, hogy akkor is érdemes volna őket megszeretni, ha egy szót sem tudnának magyarul. Hát még így, mikor egy szót sem tudnak másképp!
Az a haza, amely az Ördöggel cimborál, vagy akár csak kicsinyt is kokettál a Sátánnal, az folyton s folyvást ugyanazokba a bűnökbe fog beleesni, ugyanazokat a hibákat fogja elkövetni, rendszerről rendszerre, és az a haza a hibáit, a bűneit soha nem fogja megvallani, meggyónni, hanem egyik bűnös szisztémából a következő bűnös szisztémába fog lépni, húzva maga után régi bűneit, mint macska farkára kötött, zörgő bádogkanalat, körbe-körbe járva az őrületig.
Magyarnak lenni annyi, mint ironikusan, elégedetten beszélni magunkról, miközben félszemmel azt nézzük, hogy a mellettünk lévő helyesel-e vagy sem.
Ha magunk nacionalisták vagyunk, más népek nacionalizmusának is szabad teret kell engednünk.
Magyarnak lenni annyi, mint lukas vödörrel kószálni a világban.
Magyarnak lenni annyi, mint a világ legszomorúbb himnuszát énekelni, a világ legnehezebb nyelvén. Nem csoda, hogy nem értjük egymást, és panaszkodunk: már a jövendőt is megbűnhődtük.
Nehéz ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten az hazámhoz való szeretetet reám tette, imé kiáltok, imé üvöltök: hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tüz! Ime tudománt tészek előtted, nagy Isten, mindent akit tudok kikiáltok, hogy éntülem elaluvásomért nemzetem vérét ne kérd elől, amint megfenyegettél az nagy Ezekhiel prophétával: Venientem gladium nisi annunciaverit speculator, animarum quae perierint sangvinem de manu ejus requiret Dominus [Ha az őrálló a közeledő kardot (fegyvert, veszedelmet) nem jelzi, a fegyvertől elveszettek vérét az ő kezéből kéri számon az Úr].
Nem vagyok, nem lehetek pártok, pártérdekek szolgája - világéletemben, pártban és párton kívül, a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni.
Izrael állam megalapítása persze kétségkívül tehermentesítő hatással bír. Ezt az államot nagyon okosan különféle arab népek földjén létesítették, aminek köszönhetően az egymással háborúzó feleknek évtizedekre vagy évszázadokra van mivel elfoglalniuk magukat.
Azt gondolom, hogy minél inkább érett egy nemzet, annál kevésbé hangsúlyozza saját nagyságát, megvárja, hogy ezt mások mondják, ha akarják. Azt gondolom, nem kell hivalkodni. Nem azon múlik egy nemzet nagysága, hogy mit állít önmagáról, jobb, ha mások állítanak róla jót.
A világtörténelem mérlegének serpenyőjébe dobattunk, és saját súlyunktól függ, hogy e serpenyő mily eredményt fog mutatni.
Mindannyian bevándorlók és forradalmárok leszármazottjai vagyunk.
Bár az amerikaiak hirdetik, hogy ők a legindividualistább nép e földtekén, szerintem mi is jó eséllyel pályázhatunk a címre. Elvárjuk, hogy a körülmények alkalmazkodjanak az elvárásainkhoz, mi semmihez és senkihez nem vagyunk képesek alkalmazkodni.