Nincs nagyobb boldogság annál, mint amikor az ember tudja, hogy jóbarátokkal dolgozik együtt.
Minél felkészültebb, műveltebb valaki, annál hasznosabb a szabadideje. Ekkor fogannak meg a leghasznosabb gondolatai, melyek majd a munkájában öltenek testet.
Kellemetlen érzés, ha a munkádat visszadobják, kétszeresen kellemetlen, ha ezt olyasvalaki teszi, akit csodálsz, és háromszorosan kellemetlen, ha az ember hozzászokott ahhoz, hogy agyondicsérik.
Az innováció az emberek között történik. Minél jobban bevonódnak emberek a különböző témákba, minél nyitottabbak a különböző szintek egymásra, annál gyakoribb a szikra, és annál jobb innováció születik. Nem kell mást tenni, mint kitárni a kapukat, és teret adni az embereknek.
Ha nem tudsz szeretettel munkálkodni, hanem csak utálattal, akkor jobb, ha otthagyod munkádat, és leülsz a templom kapuja elé, és alamizsnát kérsz azoktól, akik örömmel munkálkodnak. Mert ha közönnyel sütöd a kenyeret, keserű kenyeret sütsz, amely az ember éhének csak felét mulasztja el.
Nem a dolgokat kell jól csinálni, hanem jó dolgokat kell csinálni.
Amit az ember világos és érthető módon el tud végezni, azt egy géppel is el tudja végeztetni.
A nyakkendő hurok, és bármennyire visszájára fordult is, akasztókötél lehet az emberen, ha nem vigyáz.
A modern társadalmat nem a több munka, hanem a munkára való jobb felkészítés gazdagítja.
Munka nélkül nincs nyugalom, küzdelem nélkül nincs győzelem.
Aki azt hirdeti, hogy garantáltan piacképes tudást nyújt, az a holnapután munkanélkülijeit képzi, mint például az az intézmény, amely ezerszámra képez ki egy év alatt "kékgalléros informatikusokat", és még munkahelyet is garantál nekik rögtön a végzés után. Azt már nem teszik hozzá, hogy a képzésük szinte biztos munkanélküliséget is garantál öt-tíz év múlva, mert akkor már egészen másra lesz szükség.
A "naprakész, azonnal alkalmazható tudás" mindig tegnaprakész akkor is, ha ma még talán valóban jó eséllyel juttat munkahelyhez - igaz, nem a legnívósabb fajtához, mert ott már ma is mást kell tudni, mint tegnap, amikor a "naprakész" tananyagot összeállították.
Egy munka értékét nem csak a munka eredménye, terméke határozza meg, hanem az is, hogy mennyire lehet a megrendelő biztos abban, hogy a termék valóban meg fog születni, határidőre és az elvárt minőségben.
Egy jó főszakács egyszerre remek építési brigádvezető, álmodozó művész, fifikás beszerző, monotóniát jól bíró mesterember és főnixmadárként megújuló alkotó. Ezzel szemben egy pincér profi fejszámoló és az emberi kapcsolatok laza kuszálója.
Étteremben főzni korántsem olyan szórakoztató, mint otthon kísérletezni egy fogással, és várni a vendégek visszajelzését. Ha az ember odahaza kotyvaszt, azonnal részesül a bókokból és a kritikákból, látja az üres tányérokat, örömmel tölti el minden mohó mozdulat, amivel a vendégei újra a merőkanálhoz nyúlnak, ahogyan csámcsogásuk betölti a teret. Nos, egy étterem konyháján ebből semmit sem lehet észlelni.