A valóságot mi is alakítjuk. Amikor kedvesen szólítok meg egy eladót vagy egy ügyintézőt, több az esélyem, hogy visszamosolyog, vagy legalább nem utál látványosan. Ámbár vannak emberek, akik képtelenek mosolyogni. Látom én, meg is élem a morózus hangulatot, kelletlen modort a mindennapi életünkben, de tudom nem csak azt látni. Valamifajta szépség sok mindenben van.

Mosolyogsz... úgy, ahogyan azt szavakban már nem tudom elmondani. Mert ez a mosoly más. Ahogyan a benne lévő érzés is. Ez a mosoly csak az enyém, ezt a mosolyt csak én látom. Csak én kapom. És ez a mosoly csapda. Aki beleesik, az elveszett. Többé már nincs. Már nincs az, aki addig volt. Nem létezik. Már egy új ember van. Aki addig megbújt benne. Valahol nagyon mélyen. És nem mert előjönni. De most csapdába esett. És elveszett. A mosolyban. Ahol megtalálta önmagát. És szabad lett. És szabad lettem. Mert beleestem. A csapdába. Mosolyodba.

Rámosolygott... visszamosolygott. A mosolyvalcer elölről. Meghökkentő ez néha a fogadalmakkal, az ember eltökéli, hogy így és így lesz ezentúl, és elég egy pici szájmozgás, máris vét a megingathatatlannak elkönyvelt törvény ellen.

Ha a hétköznapjainkban tudnánk mosolyogni, ha boldogok és békések tudnánk lenni, ez nemcsak a nekünk, hanem mindenkinek a hasznára válna. Ha mi igazán tudjuk, hogyan kell élni, akkor a napunk kezdésének a legjobb módja a mosoly. A mosoly megerősíti a tudatosságunknak és a választásunknak, hogy békében és boldogságban élünk.

Néha, ha valaki mosolyog, nem azért teszi, mert vidám, hanem azért, mert erős.

A festő az utolsó ecsetvonáshoz ér... és elkészül a mű. A nagy mű. Aminek csodájára jár az egész világ. Csak állsz a kép előtt. És nem érted, mi olyan különös rajta. Nem tudod, miért megfejthetetlen a mosoly. Nem tudod, mit rejtett el benne a Mester. Pedig egyszerű. A Mester nem az arcot örökítette meg. Nem a külső szépséget vitte vászonra. Valami mást. Azt, ami belül lakozik. A lényeget. Mert ő tudta, hogy az igazi szépség belül kezdődik és kívül ér véget. Az arcon. A szemekben. Az ajkakon. A mosolyon. Az Ő mosolyán.

A mosolyod nélkül
befelhősödik minden égbolt
szerte a világon.

Mosolyogj rá egy idegenre. Számára talán ez lesz az egyetlen napsugár, ami ma megsimogatja.

Nem számít, ha rossz a napod,
Gyógyító erejű lesz mosolyod.
Koszorúként öleli körbe ajkad,
S így arcod többé meg nem fagyhat.

Egy őszinte mosoly reményt, energiát ad. Ha őszinte mosolyt szeretnénk, akkor először is meg kell teremtenünk a megfelelő alapot hozzá.

Két olyan női mosoly létezik, amit az angyalok elirigyelnének: az egyik, mellyel a nő a szerelmét fogadja, mielőtt szavak hagynák el az ajkát; a másik pedig, mellyel az elsőszülött gyermekét üdvözli, s biztosítja az anyai szeretetről.

Ami a virágoknak a napfény, az az embereknek a mosoly. Igaz, apróságról van szó; ám az életünk ösvénye mentén elszórt mosolyok értéke felbecsülhetetlen.

Faggattam, kértem: Nos, mi bántja hát?
De mást nem láttam, csak szép mosolyát.

Mosolygott mindig. Mélabús mosoly,
Melyben sugár s könny lágyan összefoly.

Én ezért nevetek olyan sokat. Ha úgy marad az arcom, akkor is jó lesz ránéznem.