A megbocsátásnak egyetlen lehetősége van: a felejtés. S amikor kompetens személy azt mondja, hogy én megbocsátok, de nem felejtek, akkor bizony paprikajancsit csinál saját magából.

"Mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Nem, nem olyan könnyű, néha lehetetlen. Hogy az idő segít. Biztosan. De nem olyan egyszerű a dolog; a megbocsátás nem pusztán lelki diszpozíció, erősen függ a körülményektől. Könnyebbé válik, ha a károsodás következményei életünkben megszűntek. Könnyebbé válik akkor is, ha a rossz következmények nem szűntek meg ugyan, de sikerült másban, máshol kárpótolni magunkat. Boldog ember könnyen megbocsát. Ha pedig ehhez a két lehető körülményhez egy harmadik is járul - most már csakugyan lelki tényező -, az úgynevezett lelkiismeret, a jóvátétel szándéka és cselekvése a vétő részéről, akkor a megbocsátás természetessé válik. Megkönnyebbüléssé, majdnem örömmé, mintha valami fájdalmas betegségből, keserű fekélytől szabadultunk volna meg.

Kik azok, akiknek a legnehezebb megbocsátani? Azoknak, akiket nem látunk, nem érinthetünk meg, esetleg nem is ismerünk. Azoknak, akiknek mindegy, megbocsátunk-e nekik vagy sem. Azoknak, akik túl gonoszak a megbocsátáshoz. A legnehezebb pedig talán saját magunknak.

Különbséget kell tennünk sérelmeink között; vannak, amelyekhez nélkülözhetetlen a megbocsátás csodája, másokon némi humorérzék segítségével túltehetjük magunkat. Ha minden bajunkat egy kalap alá, a megbocsátandók közé vesszük, a bocsánat aktusát olcsó közhellyé silányítjuk. Ahogyan a jó borhoz, a bocsánathoz is megfelelő alkalom kell.

Az őszinte megvallás, megbánás és megbocsátás elmélyíti a kapcsolatot. A házassági kötelék helyreállítását éppen a megbocsátás teszi lehetővé.

Életünk egyik legfontosabb döntésévé válhat, ha annak ellenére el tudunk köteleződni a szeretet mellett, hogy a szívünkben fájdalmat érzünk.

Én soha nem bocsátottam meg senkinek semmit. Ez nyilvánvalóan jellemhiba, de a fenébe, mindenkinek kell legalább egy.

Addig kell bocsánatot kérni, addig kell helyrehozni a dolgokat, addig kell szeretni a másikat, amíg lehet. Mert a sors a legkegyetlenebb ítész, és jobbára senki nem tudhatja, mire lemegy a nap, tart-e még az élete, vagy örökre véget ér.

Figyelmessége
a szükséges megbánás
magasabb foka.

A megbocsátás az a kulcs, amely kinyitja a harag ajtaját és a gyűlölet bilincsét. Ez olyan hatalom, amely összetöri a keserűség láncait és az önzés béklyóit.

A szeretetet úgy élem meg, hogy én is vágyom rá, és segítek, ahol tudok. Nem szabad a jószívűségünket egymástól megtagadni! Jó, ha az ember szereti társát, még akkor is, ha haragszik rá. Tudni kell megbocsátani.

Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani.

Haragjában gyakran olyanokat mond az ember, amit maga sem hisz, utólag csak megbánni tudja. El kell fogadni a megbánásokat. Sőt, egy idő után el kell felejteni a sérelmeket. Nem szabad őket naponta újra meg újra bemagolni.

Egy hétig azzal gyötörtem magam, hogy kiszorítsam az életemből. Esztelen kis tyúk voltam, egy hétig kínlódtam, ahelyett, hogy megértettem volna őt, és egy pillanat alatt megbocsátottam volna neki.

Hunyj szemet bűnömön,
van pilla szemeden.