Ha nem törődünk a matematikával, azzal hatalmat adunk azok kezébe, akik értik azt­.
A matematikus munkája csöppet sem élettelen és unalmas; ez a folyamat a kutató számára küzdelmekkel teli, mélyen személyes tapasztalat, akár egy műalkotás elkészítése. Szenvedélyes elkötelezettség kell hozzá, hisz az embernek nem csak az ismeretlennel, de önmagával is meg kell küzdenie. S a végén felfedezett eredmény valóban szinte úgy szívódik az ember bőrébe, mint a tetováláskor használt tinta.
A matematikusok azért találták ki a matematikát, hogy ne kelljen számolni, hanem helyette általánosabb dolgokkal lehessen megoldani a problémákat.
A matematika a lustaság tudománya. A matematikában az elvek dolgoznak, hogy nekünk már ne kelljen.
A matematika legnagyobb érdeme az (és ezt igen kevesen tudják), hogy fáradságtól kímél meg minket.
Az a matematikus, aki egyben nem egy kicsit költő is, sohasem lesz kiváló matematikus.
Isten teremtette az egész számokat, minden mást az ember alkotott.
A matematikatanár az ötletek bábája.
Minden egyenlőség alapjában véve csak tautológia, amely azt állítja, hogy az egyes (szám) üres doboza egyenlő önmagával. Abban a pillanatban hogy az egyesek minden egyes dobozát megtöltjük egy-egy valóságos dologgal, az egyenlőség elveszíti abszolút igazság jellegét, és a mennyiség kategóriája annak bizonyul, ami valójában, tudniillik statisztikailag valóban jól működő számlálógépnek. Kétszer két atom, két alma vagy két birka valójában sohasem egyenlő négy másikkal, azon egyszerű okból, hogy egyáltalán nem létezik két egymással tökéletesen egyforma atom, alma, juh. A "kétmilliárd meg kétmilliárd egyenlő négymilliárddal" egyenlőség valóságos egyedi dolgokra alkalmazva a százalékban kifejezett pontatlanságnak valószínűleg jóval csekélyebb fokát mutatja, mivel nagy számok esetében a konkrét, egyedi dolgok individuális különbözősége statisztikailag kiegyenlítődik.
A számolgatás a mai nemzedék vallása. Ez jelenti a reményt, és ez jelenti a megváltást.
A bizonyításokból csak hivatásos matematikusok tanulhatnak. A közönséges emberek a magyarázatokból tanulnak.
A matematikusok is szoktak hibázni. Néha nem értünk egyet, hogy helyes-e egy bizonyítás. A matematikában nem létezik abszolút bizonyosság. Csak virtuális bizonyosság van, mint az élet bármely más területén.
Amikor valamilyen problémát sikerül megoldani, az olyan, mint amikor egy rejtvény kulcsát találja meg az ember. Vagy egy sakkjátszmában a kulcslépést. Egyszerre hirtelen minden világos, tiszta és érthető lesz. Ezek a legvonzóbb pillanatok a matematikus életében.
A világ a gyors kérdéseire gyors választ vár, miközben a matematika másként működik. Szeret az érdekes problémákon évtizedekig eldolgozgatni, míg végre ki meri jelenteni, hogy megértette és megoldotta.
A matematika különböző ágai között rejtett és mély összefüggések vannak. Szerintem ezen összefüggések megtalálása segítheti legjobban a fejlődést, mert igazán meglepő eredmények születhetnek.