Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse még a nyárnak,
vétkek s rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak.
Hová mész, ha magányos vagy?
Követni foglak,
Amikor a csillagok elszomorodnak.
Ha egyszer csöndes, fenyves életembe
nagy lelki harcok fergetegje jő,
tudom: gyöngébb leszek, mint ez a vén,
zuzmó-szakállú aszkéta-fenyő.
Magyarnak lenni egyértelmű a magányossággal.
Vannak közöttünk olyan emberek, akiknek inkább csak teher az élet. Egy fekete fátyol választja el őket a világtól. Határtalanul magányosak. Olyanok, mint az éjszaka kísértetei, akiknek nem jut az örömből, a szerelemből és semmiféle kellemes emberi érzésből, és még egymást sem tudják vigasztalni. Sötét napjaik üresen, szánalmasan, egyedüllétben telnek.
A magányhoz csak annak van joga, az emberektől elvonulni csak annak van igazi jogcíme, aki az emberek ügyét jobban tudja így szolgálni.
Csakis mások menthetnek meg minket,
még akkor is, ha a magány ópiumként
bódít.
Aki hosszan várakozik magányosan, minden órát egy évezrednek él meg.
Magányos énünk börtönéből menekülünk a kapcsolatokba - és a kapcsolatokból menekülünk a magányos énünkhöz.
Amikor semmi sincs, ami fontos,
És nincs már kedved a szóhoz,
És mindegy, hogy kit szerettél,
Akkor érzed, hogy magányos lettél.
A magány az nem az, ami körülvesz,

Hanem az, ami hiányzik - itt belül.
Hát a fogak és karmok marta sebek lehetnek fájóbbak, mint az üresség és a csend?
Nekem ronda az írásom, de nem is azért írok, hogy más gyönyörködjön benne, hanem azért, hogy legalább én legyek az a valaki, aki törődik velem. Igaz, hogy most már egyáltalán nem biztos, abbahagynám-e, ha egyszer csak elkezdenének törődni velem. Már nem is hinném el, hogy őszinte tőlük ez az érzelem.
Nem tudhatod, mit érez a nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik. Az álmok még mindig biztosan állnak.
Itt hűvös ősz van. Lehullott már
Az első, hideg őszi dér,
Lemondani tanít a hulló,
Búcsúzó, sárgult falevél...
Az én szívem is rideg, fásult,
Csak néha sóvárg és beteg...
- Milyen az ősz maguknál, édes?
Óh írja meg! Óh írja meg!...