Ahogy az ember közeledik a halálához, és hát mindannyian minden pillanattal közeledünk hozzá, csak nem tudjuk, mikor következik be, annál inkább próbál reménykedni, hogy van valami a halál után. Fontos neki, mert, hogy is mondjam, ebből fog élni a halála után. De a fizikus saját magának se szívesen hiszi el, hogy valamit csak azért gondol, mert az neki hasznos, hanem saját magát is igyekszik meggyőzni arról, hogy érvényes érvei vannak. Nagy szerencse, hogy a fizikus felismeri még a saját önbecsapásait is. Jobbára. Illetve néha sikerül, néha nem, de törekszik rá. Persze az életkor előrehaladtával a fizikus is egyre megértőbb a lélek kérdésében. De ez szerintem önbecsapás. Legalábbis engem még nem győztek meg arról, hogy van lélek.

Ahogy eszel vagy tisztálkodsz, ugyanúgy táplálod és tartod tisztán a szellemedet, a lelked.

A jó barátsághoz kell valami lelki rokonság. Nem a jellem, nem a világnézet, hit, közös eszme, műveltség vagy az érdeklődési kör az, ami igazán összeköt bennünket, hanem a lelki rokonság.

A lélek egy olyan hely a bensődben, ahol pontosan tudod, mi a jó és mi a rossz. Noha mindenkinek a bensőjében van egy ilyen hely, nem mindenki utazik el oda. Hogy megtaláljuk, arra van szükségünk, hogy a körülöttünk levő emberek kedvesen és őszintén biztassanak minket.

Amit a lélek nem bír meg, azt csodálatos önvédelemmel kiveti magából.

Aki a lélek felett zsarnokoskodik, az a mennyország fellegvárát támadja meg.

A szenvedés és az egyszerű élet hozzátartozik a spirituális epifániához. A fizikai komfort nemcsak szükségtelen, de akadályozza is a lelkiséget.

A lélek kirepül; újra meg kell találnia testi burkát és visszafoglalnia azt.

A lelki vonzalom átível az időn, néha egy életen át.

A tudattalan a merevlemez, mi csak a programokat futtatjuk.

Ahogy a hangok alaphangja a normál Á - úgy alaphangja a léleknek a derű. A zenészek is szüntelenül hangolnak. Nekünk is kell! Az élet lehangolja a hangszereket - bennünket is. Hangolni kell!

Kevés ember tud csatát nyerni a hangulatai ellen.

A test legmélyén lakozik a lélek. Emberi szem sosem látta, mégis mindenki tudja, hogy létezik. Lélek nélkül soha egyetlen ember sem született a világra. Mert amint megszületünk, a lélek testünkbe költözik, és nem hagy el sosem minket, amíg csak élünk. Ott van bennünk, mint a levegő, amit beszívunk, születésünk percétől halálunk pillanatáig.

Van a lélekben valami olyan kőkeménység, amit csakis a könnyek tudnak feloldani.

A jól felépített kemény páncél alatt az érzékeny emberi lélek nem bírja el az összes terhelést, amit rárakunk. A szerelmi csalódások, a rendre zátonyra futott kapcsolataink, a rosszul megválasztott baráti kötelékek, a tisztázatlan viszony a szülőkkel, mind-mind lenyomatot képez a lelkünkön, és ezáltal a testünkön is.