A hagyomány és a légkör kézzel meg nem fogható dolgok. Századok kellenek a kialakulásukhoz, és ha lerombolja, nem tudná visszaállítani őket huszonnégy óra alatt.
A kultúra olyan dolog, amiről legelőször mond le az ember, ha meg kell húznia a nadrágszíjat.
A víz felveszi jó és rossz tulajdonságait a rétegeknek, melyeken átszűrődik, s az ember a földét, ahol születik.
A szépség és a kultúra a legrémesebb körülmények között, a gettóban is megterem.
Aki azt mondja, hisz a jelekben, általában arra gondol, hogy a szimbólumokban hisz. A szimbólum látható dolog, de valami láthatatlant jelenít meg. Absztrakt értelemben használjuk. A galamb például madár, de egyben a béke szimbóluma. A kézfogás pedig nem csupán egy mozdulat, hanem a jóindulat jele is. A szimbólumok képzettársítás útján jelenítenek meg valamit, és sokszor rejtvényt adnak fel: ki kell találnunk, mi az a bizonyos láthatatlan dolog, mert nem mindig egyértelmű.
A kultúra egyformává tett bennünket: senki sem igazán fekete vagy fehér vagy gazdag többé. Ugyanarra vágyunk. Egyénenként jelentéktelenek vagyunk.
Egy értelmes ember képes arra, hogy átálljon a fogadó ország tempójára. Ha folyamatosan lázadunk, és a megváltoztathatatlant akarjuk megváltoztatni, a saját utazásunkat tesszük tönkre. Ennek semmi értelme: inkább élvezzük azt, ha egy másik kultúrába csöppentünk, és engedjük, hogy az elringasson lassú, vagy éppen felgyorsult életével, különös illataival, zajaival.
A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!
Az út a boldogabb élethez a műveltségen keresztül vezet.
Esküszöm, ha én volnék zongorista vagy színész vagy mi, és énértem volnának így oda ezek a hülyék, az szar volna. Én azt akarnám, hogy még csak ne is tapsoljanak. Sosem azt tapsolják meg, amit kéne.
Az életképes kultúrák arra tanítanak, hogy az egyetemes igazság talpköve az élet, ennek mindenekelőtti- és feletti védelme, szeretete, szolgálata. Ezt szentesítik a törvények, ezt tanítják a szent iratok.
Annyira nincsen pénz már benne, hogy a kultúra - úgy tűnik - nem kell senkinek. Csak a baj van vele.
Egy utca- vagy intézménynév persze alig több üres szónál, ha a névadó története nem kerül be a közösség kollektív emlékezetébe. De mégis több, mintha ez sem lenne, és már a név is elillanna az emlékekből.
A népek boldogsága - a közjólét - egyenesen magában a népnevelésben rejlik.
A kultúra lényege ellentmondásos, és ezek az ellentmondások feloldhatatlanok.