Kultúrát kitalálni nem lehet, csak folytatni.
A világ, amiből ez a történet származik, már rég elpusztult, mindenki halott belőle, de továbbra is megérinti a jelent és jövőt, mert valaki elég fontosnak érezte ahhoz, hogy megőrizze. Hogy szavakba öntse. Hogy emlékezzen rá.
A kultúra váltig állítja, hogy csak azt tiltja, ami természetellenes. Biológiai szempontból azonban semmi sem természetellenes. Ami lehetséges, az definíció szerint természetes is. Valóban természetellenes, a természet törvényei ellen való viselkedés nem is létezhet, tehát szükségtelen tiltani.
Az emberek világszerte fokozatosan egyre inkább alapvető értéknek tekintik az egyenlőséget és az egyén szabadságát. Csakhogy ez a két érték ellentmond egymásnak. Az egyenlőség csak úgy biztosítható, ha megnyirbáljuk azok szabadságát, akik többel rendelkeznek belőle. Annak garantálása, hogy minden egyén azt tehet, amit akar, elkerülhetetlenül sérti az egyenlőséget.
Az ember egyre kapkodóbban él. Nem képes már tudomásul venni, hogy egy élethossz alatt alig néhány dologgal tud érdemben foglalkozni. Mindent akar. Habzsolna. Ebből aztán pokoli gyorsasággal egyre több művészeti irányzat, politikai ideológia, vallási hóbort, szokás, trend, divat üti fel a fejét. Gyorsabban nyílnak el, mint a legrövidebb életű virág, úgy lobbannak fel, mint a szilveszteri tűzijáték szikrái az újév egyetlen pillanatában.
Nincs egy olyan közös európai kultúra, amit most meg kellene védeni az "idegen" elemektől. Más kultúrák hatásait ugyanannyira nem tudjuk kiiktatni életünkből, ahogyan az iskolában tanult matematikai fogalmakból sem lehet. A nulla számot és a végtelen fogalmát is az ókori Indiától vette át Európa.
A nemzetek sorsa attól függ, miként táplálkoznak.
A fényképész, a művész feladatai közé tartozik, hogy hozzájáruljon a kultúra újjászületéséhez, kritikai szellemet vigyen bele, szokatlan stílust, új felfogást közvetítsen, amit a hülyék mindig "botrányosnak" tartanak.
Az emberi viselkedést főleg a kultúra uralja, így a társadalmak közötti különbségek talán mind kulturális eredetűek.
A múltnak mi nem vagyunk fontosak, minekünk fontos a múlt. Már akinek.
A ráció segít abban, hogy teljesen megbízhatatlan elemekből, mint amilyenek például az emberek, megbízható, jól működő struktúrákat hozzunk létre, mint amilyen a rendőrség, a bürokrácia, a tudomány. A társadalom, a tömeg, amely valójában primitív, és számtalan ösztönös reakciója van, ha magára hagyjuk, könnyen megvadul, és önnön értelmes léte ellen fordul. Különös szokások, hiedelmek tűnhetnek fel, ha ezeket nem fojtjuk el idejében, akkor később nehéz lesz a dolgunk.
Minden kultúra bonyolult gondolatok, érzelmek, cselekvésformák, és számtalan tárgy aktívan összefüggő kapcsolata. Ahogyan ezek változnak, úgy változhat a jelentése annak a néhány sornak, amit adott korban jónak, szépnek, "mű"-nek gondoltak.
Egy régi világ új nemzedéke vagyunk. Minden a miénk, csupán érte kell nyúlnunk.
Egy kultúra annyira nagy, amennyire a benne élő emberek ideális képei magasrendűek. Minél magasabbra teszi az egyes ember a lécet, annál magasabb rendű az a kultúra.
A kultúrák, mielőtt meghalnak, megmerevednek.