Megérintek száz meg száz virágot,
és nem szakítom le egyiket sem.

A sarkvidéki problémák kétfélék lehetnek: képzeletbeliek, valóságosak. A kettő közül a képzeletbeliek a legvalóságosabbak.

A természetnek több ezer vagy milló évre van szüksége, hogy létrehozzon egy új fajt, az embernek viszont egy tucat is elég, hogy kipusztítson egyet.

Ha mihamarabb nem változtatunk irányt, oda lyukadunk ki, ahová tartunk.

Az ember ösztönösen, régi tapasztalatok alapján, vagy tudatos tervezés, számítás segítségével igyekszik a természetes adottságokkal összhangban maradni. Ha ez nem sikerül, akkor előbb vagy utóbb súlyos kár, katasztrófa lehet a következmény.

Erkölcsi korlátai vannak annak, hogy a jövedelemszerzés vagy a munkahelyteremtés érdekében meddig mehetünk el másokkal szemben - és ha ezeknek a céloknak érdekében érző lényeket nagymértékben károsítunk, akkor bizony túllépünk a határokon.

A világ megóvása az erdőkkel kezdődik.

Voltaképpen nincs különbség a táj sorsa és az emberiség sorsa között. Ha az egyikkel rosszul bánnak, azt a másik is megszenvedi.

Nem különös, hogy a bolygó legintelligensebb lénye elpusztítja a saját lakóhelyét?

Földünk nem engedheti meg magának a nyugati világ meggondolatlan fogyasztási lázát, amely mohó csápjaival körbeöleli a földgömböt. Túl nagy az ára, amit ráadásul javarészt a gyerekeinknek kell majd megfizetniük. Csak ha összefogunk, és elutasítjuk az olyan ételt, amelyhez méreg és szenvedés tapad, csak akkor szállhatunk szembe a bolygónkon keringő vállalati hatalommal. Fogjuk meg egymás kezét! Beszéljünk a némák és szegények helyett!

Ha az atomenergia ellenzőire hallgatunk, akár vissza is mehetünk a barlangba.

Teljesen mindegy, hogy a fahasábot kis organizmusok bomlasztják-e fel gáz formájú összetevőire, vagy otthonunkban a kályha veszi-e át ezt a szerepet. Csakhogy ennyire egyszerűen azért az erdő sem működik. Valójában az erdő C02-porszívó, amely a levegőnek ezt az alkotóelemét folyamatosan kiszűri és elraktározza. Igaz ugyan, hogy ennek egy része a fa halála után valóban visszajut az légkörbe, de a többi, nem kis mennyiség, tartósan az ökoszisztémában marad.

A fák vándorlásával az erdő folyamatosan változik. És nem csak az erdő - az egész természet. Sok esetben ezért sem sikeresek az emberek bizonyos tájak megőrzésére tett próbálkozásai. Amit mi látunk, az mindig a látszólagos nyugalmi állapot egyetlen röpke epizódja. Az erdőben ez az illúzió szinte tökéletes, hiszen környezetünkben a fák a leglassúbb szerzetek közé tartoznak, így aztán a természetes erdő változásai csak sok emberi generáció során válnak megfigyelhetővé.

Csak aki ismeri a fákat, az képes védelmezni őket.

A természet a mi bűneinket is képes kiheverni, és a környezetrombolás nem feltétlenül egyirányú utca.