A klímaváltozás sürget, ha késlekedünk, nagyobb lesz a baj. Azonban ne a bajon sopánkodjunk, hanem kezdjünk el tenni is ellene, ne várjunk arra, hogy mások dolga tenni valamit, és ne hárítsuk a felelősséget másra. Az emberiség egy hétmilliárdod részeként van valamennyi hatásunk, és ez sem csekély dolog, de ha saját szemszögünkből nézünk körül, akkor láthatjuk, hogy egy külön saját világ vagyunk. Tegyük ezt a világot élhetőbbé, érezzük jól magunkat benne!

A természet elemei háborúban állnak egymással, mert mi, emberek visszaéltünk a környezet biológiai rendszerével. Rosszul bántunk a légkörrel, rosszul bántunk az állatokkal. Rosszul bántunk embertársainkkal.

Ne higgyenek a fanatikus természetvédőknek, akik azt állítják, hogy őseink harmóniában éltek a természettel. Már jóval az ipari forradalom előtt a Homo sapiens tartotta a legtöbb növény- és állatfaj kiirtásának rekordját. Miénk a kétes dicsőség, hogy a biológia történetének leghalálosabb faja vagyunk.

A hulladékmentesség az otthonon kívül kezdődik: leginkább a boltban, ahol kimért árut vásárolunk vagy újrahasznosíthatót választunk az egyszer használatos helyett.

Nagyobb valószínűséggel tartanánk ki a hulladékmentesség mellett, ha egy kicsit lazábbra vennénk a dolgot és inkább az egyensúlyra törekednénk. Ez az egész egy életmódváltásról szól.

A vásárlással voksolunk, és a mindennapi döntéseinknek súlya van. Rajtunk múlik, hogy ártunk vagy jobbá tesszük a társadalmunkat.

A földrajzi és demográfiai különbségek nagyban meghatározzák azt, ki mennyire tudja megközelíteni a teljes hulladékmentességet. De igazából nem is az számít, hogy ki mennyi szemetet termel. Az a legfontosabb, hogy megértsük a vásárlóerőnk természetre gyakorolt hatását, és ennek megfelelően cselekedjünk. A lehetőségeihez mérten mindenki képes változásokat bevezetni a saját életében, és a fenntarthatóság felé tett minden apró lépés pozitívan hat majd a bolygónkra és társadalmunkra.

Nekünk - anyáknak, apáknak, állampolgároknak - jogunk van, ha nem kötelességünk, és mindenekelőtt hatalmunkban áll jobbá tenni a világot a mindennapi döntéseinken és cselekedeteinken keresztül.

Amikor azt mondjuk: "kidobtunk valamit", az mit is jelent igazából? A "kidobni" többnyire azt jelenti, hogy eltüntetjük a látókörünkből, de ettől még nem szabad megfelejtkeznünk róla. A kirakott szemetünk nem válik levegővé pusztán attól, hogy a kukát kiürítik. A hulladék a szeméttelepre kerül, ami tönkreteszi értékes környezetünket, toxikus részecskéket ereszt a levegőbe és a földbe. Ezáltal egyben a kidobott termékek előállításához használt erőforrásokat dobjuk ki, amelyek feldolgozása ráadásul több milliárd dollárunkba kerül évente.

Saját fogyasztásunk megnyirbálása az első és legfontosabb lépés a hulladéktermelés csökkentésében (hiszen amit nem veszünk meg, azt nem is fogjuk eldobni), ugyanakkor a fogyasztás nem pusztán a vásárláson keresztül történik. A mai társadalmunkban fogyasztókká válunk abban a pillanatban, amint kitesszük a lábunkat az ajtón és a kilincsre akasztott patyolatreklámot mustráljuk.

A hulladékmentesség nem arról szól, hogy többet hasznosítsunk újra, hanem éppen arról, hogy lépjünk fel felesleges hulladék otthonunkba való beáramlása ellen, és állítsuk meg még a küszöb előtt.

Minden egyes apróság, amit elfogadunk vagy átveszünk, még több keresletet teremt. Más szóval a dolgok kényszeres elfogadása (a visszautasítással szemben) a pazarlás gyakorlatát erősíti. Akkor, amikor elfogadjuk, hogy vizet töltsön nekünk a pincér, amit nem is fogunk meginni, és hozzon egy szívószálat is, amit nem fogunk használni, azzal gyakorlatilag a következőt állítjuk: "A víz nem fontos" és "Kérem, gyártsanak még több eldobható szívószálat!". Amikor a hotelszobából elhozzuk az "ingyenes" samponos flakont, további olajkészleteket kell feltárni annak pótlására. Amikor passzív módon elfogadunk egy reklámanyagot, egy újabb fát vágnak ki valahol, hogy még több flyert készíthessenek, miközben mi azzal töltjük az időnket, hogy ide-oda rakosgatunk, majd újrahasznosítunk egy teljesen jelentéktelen dolgot.

Az újrahasznosítás egy aszpirin, amely egy hatalmas, kollektív másnaposságot hivatott enyhíteni... amit úgy hívnak: túlfogyasztás.

A minőségi ételt nem adják olcsón, de hosszú távon sokkal jobb nekünk és a természetnek is. Én úgy fogom fel, hogy ez egy olyan befektetés, amelyet hajlandó vagyok a családom egészségéért és a bolygóért vállalni. Minél több organikus terméket vásárolunk, annál valószínűbb, hogy az áruk is esni fog.

Azért zsákmányoljuk ki a földet, mert a tulajdonunkat képező árucikként tekintünk rá. Akkor fogjuk szeretettel és tisztelettel használni, amikor úgy fogunk tekinteni rá, mint egy közösségre, amihez tartozunk.