Boldogok, akik sohasem ismerik a kudarcot és a megaláztatást, de még boldogabbak, akik a legfájóbb vereségből is talpra állnak, mert minél mélyebbre buknak, annál többet vetnek ki énjük romlandó anyagából.

Meg akarom mutatni mindenkinek, hogy nem kötelező tehetetlen áldozatként, tétlenül nyavalyogva leélni egy életet. Én meghoztam azt a döntést, amit nagyon kevesen képesek meghozni: mindenáron a győztes oldalra kerülni, és ezért semmi erőfeszítést nem sajnálni.

A diktátorok sem tudnának ekkora hatalomra szert tenni, ha nem hinnének abszolút mértékben abban, hogy van küldetésük és azt végig kell vinniük.

Az úgynevezett kudarcok sohasem akadályoztak, nem csökkentették a lelkesedésemet vagy az elszántságomat. Én egyszerűen ilyen vagyok. Nem is tekintem érdemnek. Mégis úgy hiszem, ilyen hozzáállást ki lehet alakítani azzal, hogy tudatosan mindig a hosszú távú célra tekintünk, és úgy tápláljuk az öntudatunkat, hogy rögtön szólaltassa meg a vészcsengőt, amint önsajnáló kifogásokat kezdenénk keresni.

Az apró esőcseppek, ha szakadatlanul hullanak a kemény sziklára, kivájják azt.

Úgy éreztem, teljesen egyedül vagyok, viszont ha most visszatekintek, látom, sokan álltak mögöttem. Ezért nagyon hálás vagyok nekik; nagyszerű érzés tudni, kik azok, akik a te oldaladon állnak.

A cselekvés és a hit embere soha nem adhatja föl, mindig arra gondol, hogy lehet még tenni valamit.

Soha egyetlen percig nem fordult meg a fejemben, hogy feladom. Mert hiszek abban, hogy az ember legfőbb dolga ezen a világon, hogy az álmait valóra váltsa. Higgyétek el, sohasem késő!

Nem kétséges, a szerelmesek szenvednek a szülés borzalmaitól. De a borzalom elmúltával elkövetkezik az ünnep órája.

Nem az a fontos, milyen gyorsan futsz, sőt az sem, hogy milyen kecsesen. A lényeg a kitartás, hogy talpon maradj, és bármilyen lassan is, de haladj előre.

Úgy tűnik, a siker összefonódik a cselekvéssel. A sikeres emberek folyton mozgásban vannak. Követnek el hibákat, de nem adják fel.

Magányos csónak a tengeren,
A szél sodorja, de megy tovább,
Az út végén majd megpihen,
Hívogat egy új világ.

Sokakkal történnek borzalmas dolgok, és boldog az a pillanat, amelyben az ember elkezdi azt érezni, hogy ezek valami hasznot is hoztak.

Az idő mindent elrendez, a kitartók megkapják a jutalmukat.

Volt, amikor romba döntöttek a hibák.
De tudtam nagyon jól, hogy egyszer enyém lesz a világ.
Ahányszor ellöktek, én annyiszor felálltam.
Tettem azért, hogy jobb legyen, nem a csodákra vártam.