Nincs tragikusabb annál, mint amikor két ember, akik korábban szerették egymást és összeházasodtak, agyban, ágyban és lélekben is úgy elhidegülnek egymástól, hogy a válás mellett döntenek. Ezekben a helyzetekben mindenki sérül, főleg a szerencsétlen gyerekek, akik nem tehetnek semmiről.
A beszéd nem ment meg egy haldokló házasságot.
Féltem a pillanattól, amikor meglátlak. Akkor minden megváltozik majd. Többé nem együtt leszünk, csupán egymás mellett. Igen, így lesz. Tölcsér, melynek keskenyedő nyakán vagy te férsz át, vagy én.
Csak azt érzed, hogy egyre gyűlik köréd a csend és a hallgatás. Kínossá válik a beszéd és a magyarázat. A legjobb volna valahová észrevétlenül elmenni és csak sokkal később, utólag írni néhány sort. Talán elmenni valahová, csak azért, hogy ne kelljen magyarázgatnod és mentegetődznöd.
Az elgurult szavakat
összeszedni fölösleges. Ha olykor kérdez is
még rólunk bárki, a válaszaidban minden
határozatlan névelő én vagyok.
Bozontos felhők felettem,
bús emlék lettem fejedben...
Próbáltál újból szeretni,
mert ahhoz el kell veszteni.
Számomra a szerelem sosem volt racionális, objektív dolog. Amikor elvarázsol valaki, oda kell neki adnod a lelked, de amint megszűnik a varázs, távozni kell (önmagad érdekében).
Vallásom volt a szerelem -
És te angyal fölöttem,
Nekem a világ sem elég;
Én a boldogságnak nevét
Csak nevedhez kötöttem.
Amikor a szerelem elillan egy házasságból, a gyerekek jelentik a maltert a téglák között. Ha a gyerekek elmennek, a téglák csak úgy hevernek egymáson. S amikor a gyerekek meghalnak, minden elenyészik.
Mi lehet megalázóbb annál, mint rájönni, szerelmünk tárgya nem méltó szerelmünkre?
A Nap felettünk már nem ragyog,
Az éj is szürke, nem hagyhatom,
Nekem te voltál a támaszom,
A kérdést feltettem rég, de nem jött válasz rá.
Hányszor mondjam el?
Azt, hogy elmúlt már a tűz,
Nem tudom, hányszor mondjam el,
Hogy mi történt legbelül.
Mint ahogy testi szükségleteken, halálfélelmen,
Istenen is osztozunk, egymáson is osztoztunk,
egészen véletlenül, mint ahogy szemnek, hajnak
oszt színt a születés, vagy az aknamező méri
kegyelmét, betartja vagy visszafogja törvényeit.
Ha valaki azt mondta volna,
Már csak három év, és elmész,
Felálltam volna,
És bemostam volna neki,
Hisz ők tévednek,
Én tudom jobban,
Hisz azt mondtad:
Örökké fog tartani.
Ki tudta?
Haldoklik szerelmem. Jobban szeretlek
most, hogy kialszik, s véle magam is.
Ez nem a láng utolsó lobbanása