A szerelem olyan tiszta láng, hogy nem loboghat sokáig abban a levegőben, melyet mi beszívunk, de bölcsen cselekszünk, ha a szeretet mécsesét meggyújtjuk rajta, mielőtt teljesen kialudnék.

Az ember él egy ember mellett, s nem tud róla sokáig semmit. Egy napon megérzi, hogy nincs már hozzá semmi köze.

Bár az éjben érzelem gyúl
S túlhamar megtér a nap,
Nem csatangolunk ezentúl
Holdas ég alatt.

Nem kiszeretek egy asszonyból, hanem beleszeretek egy másikba.

Ha a házasságban a szerelem elvesztette az ízét, azt semmiféle fűszer nem pótolhatja.

Az emlékek kísértenek,
Visszfényük egyre nő,
Mit érnek, ha a lángokat
Elmossa az idő?
A tűz után, ha a mezőn
Már pernye sem remeg,
Ki látja meg a hamuban
A szénarendeket?

Akármilyen emelkedett hangulatba kerülünk is, nem tart sokáig. Az érzelmi felfokozottság nem tartható fenn az örökkévalóságig. Még ha a szerelem érzése ki is tart a házasságig, eljön az a nap, amikor ránézünk életünk párjára, és nem értjük, hogy kerülhettünk ilyen helyzetbe. Eljön az a nap, amikor ülünk az asztalnál, és felfordul a gyomrunk attól, ahogy a másik rág. Minden véget ér.

Az eltemetett szerelem sokszor föltámad azután szeretet képében.

Szerelem és Vágy
közös megegyezéssel
külön-költöztek.

Kissé fáztam, és úgy feküdtünk,
a semmit nézve, szótlan, ébren,
mint két fogoly az éjszaka
fekete bársonybörtönében.

Nem hiszem, hogy a világon van valami hasonló ahhoz a gyorsasághoz, amivel a nők elfelejtik azt, aki mindenük volt. A felejtésnek ezzel a rémitő képességével és a szerelemre való tehetségükkel a nők igazi természeti erők.

Sokan összekeverik a rajongást a szerelemmel, és amikor elmúlik a varázs, egyszerűen azt mondják, tévedtek.

Ahogy szűnik a varázs, múlik a szerelem, s végül olyan fénytelenné és üressé válik, mint egy villanykörte, mely nem kap már áramot. Sötét lesz. Hideg. S akire egykor úgy néztél, hogy meg tudtál volna halni érte, most idegen lesz, közömbös ismerős - egy másik ember.

A legtöbb láng fölemészti önmagát. Elég. Nem marad belőle sem szeretet, sem barátság, nem marad belőle tartós, hétköznapi boldogság. Ellobban és emlékké válik, vagy még azzá sem. Nem volt benne az a lehetőség, hogy mint a tábortüzek parazsa a téli hóban, meleget adjon, s élhetővé tegye a hideg éjszakát.

Ha szerelmes vagy, súlytalanul lebegsz. Ám ha elveszíted ezt az érzést, újra be kell lépned a légkörbe. És az elég durva is lehet. Ahogy egyik molekula pattan le rólad a másik után, egyre gyorsulsz, majd egyszer csak megyulladsz és felrobbansz, míg nem találsz egy másik szívet, ami épp ezen ment keresztül, de már földet ért és kihűlt. És akkor újra lebegni kezdesz.