Ahogyan a természeti törvények vaskövetkezetességgel érvényesek nagyban éppúgy, mint kicsiben, úgy az emberek együttélésében is ugyanazt a jogot követeljük meg mindenki számára, magasan vagy alacsonyan állónak, előkelőnek és egyszerűnek.

Ha a jog nem vonatkozik egyaránt mindenkire, akkor nem vonatkozik senkire.

Aki megszokja, hogy nem számít, hogy másodrendű állampolgár, akit a megszületése pillanatától mindig és mindenben hátrább sorolnak, az megtanulja belekalkulálni a sorsába a jogtalanságot. Elfogadja mint adottságot, és annak örül, ha éppen csak annyi, amennyi.

A médiumok áthatják a jogi környezetet. Az internet, a Facebook, a YouTube korában nem létezik elfogulatlan esküdtszék.

Könnyen ítél az, aki nem hatol a dolgok mélyére. Ha a bíró ismerné a vádlott életét, lelkivilágát, akkor a legelvetemültebb tömeggyilkost sem tudná halálra ítélni.

A demokrácia, a szabadság és az emberi jogok valódi értelmet nyertek az emberiség számára, ezért egyetlen nemzetnek sem hagyhatjuk, hogy kiforgassák, és a diktatúra, az elnyomás szinonimáivá tegyék.

Az embert csakis tetteiért lehet elítélni, azért, ami alól kivonta magát, soha.

Ha én bocsáthatom ki és én ellenőrizhetem egy ország valutáját, akkor nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeket.

Az igazság nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Általában a többség akarata szerinti igazság szokott dominálni. A jog a jó és a méltányos közötti művészet.

Akár fiú, akár lány az ember, semmi sem lealacsonyítóbb, mint megtagadni tőle a tanulás jogát és a tisztes, valódi munka méltóságát.

Értékítéletek tekintetében a legjózanabb emberek is igen eltérő véleményen lehetnek. És mert emberek a bírák is, elkerülhetetlen, hogy többféle értékmérőt alkalmazzanak.

Ha a kisebbik rossz kívánatosabb is, nem feltétlenül jogszerű.

Magyarországon ma kétféle felelősség létezik: egy mindenkire és egy a bírókra vonatkozó. A "bírói gyakorlat", vagyis a bírók alkotta jog lényege pedig az, hogy a bírónak nincs felelőssége. Mindenki más polgári és büntető felelősséggel tartozik azért, amit tesz, az általa okozott károkért, hátrányokért - a bíró nem. Történik pedig mindez a bírói függetlenség szent és sérthetetlen elvének égisze alatt - megfeledkezve arról, hogy nem az a függetlenség, ha nincs felelősség, ellenkezőleg: csak az a függetlenség valódi, amely kellő felelősséggel párosul. A bíróságokon azonban ma a függetlenség álcája mögé bújt felelőtlenség az úr, s ezt sokan a tévedhetetlenség talárjába bújva próbálják érvényesíteni.

A Világegyetem általunk ismert részében nagymértékű igazságtalanság áll fenn; a jók gyakorta szenvednek, a gonoszak pedig élnek és virulnak, s sokszor nem is tudjuk, melyik arcpirítóbb. Ha viszont a Világegyetem egésze igazságos, akkor fel kell tételeznünk egy túlvilági életet, amely kárpótol a földi szenvedésekért és helyreállítja az egyensúlyt. Azt mondják tehát az ily módon érvelők: kell lennie egy istennek, és kell lennie mennyországnak és pokolnak is, hogy hosszú távon igazság legyen. Ez igen különös érvelés. Ha tudományos szempontból néznénk a dolgot, így okoskodnánk: "Végül is csak ezt a világot ismerem. Nem tudok semmit a Világegyetem többi részéről, de - már amennyire lehet bármit is mondani valószínűségi alapon - ez a világ bizonyára jó mintavételnek tekinthető, s ha itt igazságtalanság van, akkor minden esély megvan rá, hogy máshol is igazságtalanság van". Ha kapunk egy láda narancsot, s kinyitva a ládát azt látjuk, hogy a felső rétegben lévő narancsok megromlottak, akkor nem azt mondjuk: "Az alatta lévőknek jóknak kell lenniük, hogy helyreálljon az egyensúly", hanem azt: "Valószínűleg az egész láda egy romlott szállítmányból származik".

A büntető törvénykönyv büntetéssel fenyeget, ha nem vagyunk becsületesek. De nem azért vagyunk becsületesek, mert félünk a törvénytől. Azért tartózkodunk a lopástól és gyilkolástól, mert tudjuk, hogy ezek gonosztettek. A büntetőjog csak megerősíti ezt a meggyőződésünket, életvitelünk pedig távol tart bennünket a bűntettek elkövetésétől.