A jogban sok úton juthatunk el sokféle válaszhoz, míg a matematikában sokféle úton juthatunk el egyetlen helyes válaszhoz.

A jog tulajdonképpen nem az igazságról szól, hanem a hatalomról.

Az erkölcs segít abban, hogy törvényeket alkossunk, de nem segít a jogalkalmazásban.

Az, hogy megteheted, nem jelenti azt, hogy meg szabad tenned.

Lehet az ember komplett kretén, ha van annyi esze, hogy a megfelelő ügyvédet bízza meg az ügyeivel.

A bosszúállás kegyetlen indulat, ilyen indulatot pedig az igazság kiszolgáltatásának ismerni nem szabad.

Nevezhetjük ugyan hőn szeretett jogainkat elidegeníthetetlennek és egyetemesnek, ám ez korántsem jelenti, hogy automatikusan jogosultak vagyunk a demokráciára vagy akár az alapvető emberi jogokra. Nem, ezekért a dolgokért meg kell küzdenünk.

A jogrendszer, a gazdaság, a szociális politika, a biztonságpolitika túl bonyolult rendszerek ahhoz, hogy szimplán a ráció segítségével optimális döntéseket lehessen hozni. Még ha ténylegesen léteznének is olyan fix alappillérek, mint a matematikában az axiómák, akkor is túl bonyolultak lennének az "egyenletek" ahhoz, hogy a szükséges döntéseket ezen alapokból egyértelműen le lehessen vezetni.

A tárgyalásvezetés azzal az örök dilemmával jár, hogy bár az ember tudja, mire van felhatalmazása, mire nincs, vagyis meddig mehet el önállóan, azért ez mindig bizonyos kockázattal jár.

Az a törvény, amely ellentétben áll az erkölcs alapelveivel, amely ezeknek az alapelveknek a megsértését követeli, igazolatlan és igazolhatatlan marad. Ilyen helyzetben csak a törvény elleni cselekvés lehet "jogos", mert az erkölcsiség akkor nemcsak a törvény be nem tartását követeli meg, hanem az ellene való küzdelmet is.

Nincs működő demokrácia a jogok folyamatos érvényesítése - és az ehhez való feltételek mindig újra való megteremtése - nélkül.

A jogrendszernek nem célja, csupán pozitív velejárója az igazság feltárása. A célja a rendfenntartás, az emberi cselekedetek ellenőrzése.

A bizonyítékok felhasználásának szabályai megtiltják, hogy az esküdtek meghallgassanak nem megfelelően felvett tanúvallomásokat, még ha azokból világosabban lehetne is látni, bűnös-e a vádlott vagy ártatlan. A bíróság nem az igazság kiderítésére való, hanem igazságszolgáltatásra. Vannak szabályaink, azokat be kell tartani, és ha azt mondjuk, hogy a vádlott bűnös, akkor azzal - ha gondosan válogatjuk meg a szavainkat - nem azt mondjuk, hogy elkövette mindazt, amivel vádolták, hanem azt, hogy annak rendje s módja szerint, szabályosan elítélték. Legyenek bármilyenek a szabályok, némelyik bűnöst szabadon fogjuk engedni, az ártatlanok némelyikét pedig börtönbe fogjuk zárni. És minél kevésbé engedsz szabadon bűnösöket, annál valószínűbb, hogy fogságba vetsz ártatlanokat. Megpróbáljuk tehát úgy meghatározni a szabályokat, hogy a társadalom úgy vélhesse, megtaláltuk a legjobb kompromisszumot.

A társadalom törvénye sok-sok ember egyéni törvényéből alakul ki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a társadalom törvénye azonos az őt alkotó egyéni törvényekkel.

Relatív, hogy mi számít bűncselekménynek; ez olyasvalami, amit a kormány kedve szerint értelmez és újraértelmez. A legtöbb ember nem igazán tudja, hogy hol a határ a törvény betartása és megszegése között. Ha őrizetbe vesznek, tovább romlik a helyzet, mert a legtöbben elhiszik, hogy a kormánynak jó oka van a letartóztatásra.