A játék világában kiszabadulunk az eredendő bűn világából. Ebben a világban nemcsak hogy meg van engedve, hogy az ember legyőzze, megsemmisítse ellenfelét, hanem kifejezetten erre ösztönzik az embert. Itt kiélhetjük agresszivitásunkat, sikerszomjunkat, hatalomvágyunkat, és tehetjük mindezt anélkül, hogy bűnt követnénk el, anélkül, hogy belekerülnénk a tudat alatti világ hálójába, ahol a bűntudat, a szégyen és a megszégyenítés fúriái kínoznának minket.

Ahogy a víz ellentéte a tűznek vagy a szent a profánnak, úgy és olyannyira ellentéte a játék a mindennapi világnak és a mögötte rejtőző idegen világnak. Minden játék azzal kezdődik, hogy elhatárolja magát az adott világtól. Mágikus kört von önmaga köré. Körülkeríti önmaga terét, a játékteret.

A játék kívül fekszik a bölcsesség és a balgaság, az igazság és a hazugság, a jó és a gonosz ellentétén. Bár nem anyagi tevékenység, de nincs erkölcsi funkciója. A bűn és az erény fogalmai nem érvényesülnek itt.

Érdekes megfigyelnünk azt, hogy a társadalom elnézőbb a csalóval, mint az ünneprontóval szemben. Talán azért, mert ez utóbbi alapjaiban rendíti meg a játék világát. Azzal pédául, hogy kilép a játékból, leleplezi a játékvilág törékenységét.

A rítus a szakrális játékból nőtt ki; a költészet a játékban született, és mindenkor a játék táplálta; a zene és a tánc színtiszta játék volt. A bölcselet és a filozófia azokban a szavakban és formákban találta meg a maga kifejezését, amelyek vallási disputákban születtek. A háborúskodás szabályai és a nemesi élet konvenciói játékalakzatokra épültek. Végül is meg kell tehát állapítanunk azt, hogy a civilizációt, korai korszakaiban, játszották. Nem úgy jön a játékból, mint ahogy egy csecsemő az anyaméhből: a civilizáció játékban és játékként születik, és sohasem hagyja el azt.

A játékos a játékért játszik, sok utazó csak azért utazik, hogy utazzék.

A játék tartson, ameddig a játéknak van ideje, de amikor komoly dolognak jön el az ideje, abba kell hagyni a játékot.

Életem játék,
gyermek vagyok karodban,
boldog ajándék.

Ez is olyan volt, mint amikor gyerekként szembekötősdit játszott. Minden gyerek kipróbálta, milyen "vaknak" lenni. A ház egyik sarkából a másikba kellett eljutni bekötött szemmel. Persze mindenki rettentően humorosnak találta, ha az ember átesett egy zsámolyon vagy megbotlott a küszöbben a konyha és az ebédlő között. A játék arra volt jó, hogy az ember a saját kárán tanulja meg, mennyire kevéssé is emlékszik egy alapjában véve ismerős ház berendezésére, és hogy mennyivel többet jelent a látás, mint az emlékezet. A játék után pedig elgondolkodik az ember, hogy milyen is lehet az élet vakon.

A játék addig játék, ameddig mondhatod benne, nem ér a nevem. Az életben sohase mondhatod.

Mindenki szeret játszani. Aki nem játszik, nem is ember.

Olyan játék ez, mint a tenisz: te elütöd a labdát, a másik visszapattintja. Néha elhibázod, néha elhibázza. De újra szerválsz, míg egyre jobban játszod a szeretet játékát. Az a legcsodálatosabb, ha megtalálod azt, akivel egy életen át játszhatod.

Csináljon úgy, mintha élne, legalább játssza meg, mint egy színész. Egy idő múlva aztán... hosszú idő múlva a játék igazivá válik.

Szorítkozz pusztán megfigyelésre, és sosem fogod észrevenni a saját életed lényegét. A dolgot így is meg lehet fogalmazni: éld a legjobb életet, amit tudsz. Az élet olyan játék, aminek a szabályait akkor tanulod meg, ha beleveted magad, és késhegyre menően játszani kezded. Máskülönben állandóan kibillensz az egyensúlyodból, folyamatos meglepetést okoz neked a változó játék.

Az életünk egy furcsa kis mese,
szeszélyes játék, bús színész dolog,
minden egy szürke váz körül forog,
fénnyel cifrázva, könnyel is tele...
Az életünk egy furcsa kis mese.