Nem lehet nőkről írni férfiak nélkül, és fordítva.
A krimi az irodalom rozéfröccse.
A vers minden pontjának archimédeszi pontnak kell lennie, mindennek a helyén kell lennie.
Az lesz maradandó, ami költészet.
A költő lovon vágtáz, a prózaíró gyalogkatona. A lóról másodperccel halálba zuhanhatsz, a gyalogkatonával ellentétben, aki - bár hosszabb az út elérni a másik hadi táborhelyig - taposóaknák között jár.
A költészetnek akkor van értelme, ha olyan területekre vezeti olvasóját, amely elképesztő, döbbenetes, felháborító, megrázó - egyszóval katartikus.
Az igazi irodalom bátor, kérlelhetetlen, mert tudja, hogy ha nem ilyen volna, elhazudná, elmismásolná a dolgokat.
Az, hogy az ember kétségbeesetten írni akar, egyáltalán nem jár együtt azzal, hogy van témája.
Lehet, hogy a filozófiai tevékenység elősegíti a bizonyos elvont problémákra koncentrálást, de hogy az életnek olyan nüanszaira tudjak figyelni, mint hogy valaki hogyan gombolja be a kabátját, vagy hogyan eszik meg egy fagylaltot - ezt a figyelmet az írás segíti elő.
Amit nem mondunk el egy regényben, azt nem lehet pótolni semmiféle könyvön kívüli szöveggel.
Két alapműve van az emberiségnek. A Biblia meg az Odüsszeia. Ezeket a történeteket variáljuk folyton. Mindenki ízlése, tudása szerint.
Bárki, aki írt már könyvet, tud valamit, amit mások nem: a legnagyobb kihívás nem a könyv megírása, hanem az, hogy leüljünk, összeszedjük a gondolatainkat, és hozzálássunk.
Írni annyi, mint magunkra figyelni, nem kitalálni, hanem úgyszólván egy bennünk már létező valamit előhívni - ezért van sokszor egy-egy nagy vers olvasásakor az az érzésünk, hogy: ezt én is tudtam, csak nem tudtam, hogy tudom.
Egy jó mű olyan, akár egy gondolatgép, amely visszatükrözi a művész eszméit, reményeit, humorát, vereségeit, megérzéseit, tapasztalatait és érzéseit.
Az ókori tudósoknak tulajdonított híres mondásokat valószínűleg csak kitalálták, de ettől még nem kevésbé tanulságosak.