Az embereknek meg lehet mondani az igazat, de az események bekövetkeztéig senki sem hiszi el. Akkor pedig már késő.

Néha az igazi pihenést az nyújtotta, ha a karjában tartotta a megfelelő személyt, érezte a teste melegét, és tudta, hogy nem megy sehová. Legalábbis nélküle. Az igazi szerelem tölti fel a legjobban az embert, gondolta.

Az, aki valódi emberismerettel rendelkezik, nem ismer abszolút igaz vagy hamis álláspontot.

Az univerzumban sehol sincsenek istenek, nemzetek, pénz, emberi jogok, törvények vagy igazság, csakis az emberi lények közös képzeletében.

Az igazság fáklya, méghozzá rettenetes; ezért próbálunk mind csak úgy hunyorogva elsurranni mellette, mi több, félve, hogy megéget.

Mindenki csak a saját igazságát ismeri.

Az igazság mindig az, amitől a legjobban félünk.

A boldog élet: az igazságba vetett öröm.

Az igazság olykor hazugság képében rejtőzik.

A politika bizony politika, és döntéseit a célszerűség diktálja, nem a formális igazság.

Aki fütyül az igazságra, az tényleg fütyüljön. Legalább ennyi bizonyság legyen arra, hogy meghallotta. No meg micsoda vidám világ lenne ennyi füttyszótól.

Az emberek, ha azt mondják, amit hisznek, attól hitelesek lesznek. A hallgatóság mindig megérzi, hogy aki beszél, vallja-e azt, amit mond, vagy csak úgy a vakvilágba mondja.

A világon minden embernek és minden csoportnak igaza van a maga szemszögéből.

Az igazsággal immár olyan ritkán találkozunk, hogy az arcába bámulva azt hisszük, csak egy újabb hazugságról próbálják elterelni vele a figyelmünket.

Időnként az igazság olyan bizarr, hogy lábujjhegyre kell állnod, és erőlködni, hogy felérd ésszel.