Ha hiszel benne, hogy valami lehetséges, akkor el is tudod érni, hogy megtörténjen.
A helyesen megválasztott hit olyan, mint egy jó köpeny. Ha illik az emberre, melegen és biztonságban tartja. Ezzel szemben ha rossz a méret, az ember úgy érzi, az öltözék megfojtja.
A totális hit minden gonoszság forrása. Aki nem tud kételkedni, az rossz ember.
Ha hisztek, az vagyok néktek, amit csak akartok; Isten kedve szerint. Rettentő és vidám és lágy. A kétkedőknek semmivé leszek.
Az embernek előbb Istent kellett megtalálnia, hogy megtalálhassa az ördögöt.
Azok közé tartozom, akik szerint fontos a hit. De hogy ezt Istennél találjuk meg, vagy valahol máshol, az rajtunk múlik.
Isten csodálatos dolgokat tartogat számodra, de hinned kell benne, különben áldásai elmennek melletted, és azok kapják meg, akik valóban hisznek.
Az ember ereje abban áll, hogy igyekszik kikutatni, melyik úton megy Isten, aztán maga is arra indul.
Ahelyett, hogy nekigyürkőzve erőnek erejével próbálnád irányítani a dolgokat, bízz rá mindent Isten kezére, tudva azt, hogy ő majd elrendezi őket.
Amíg azzal vagy elfoglalva, amit látsz, és amit érzel, ahelyett, hogy ráállnál Isten Igéjére elutasítva a kételkedést, addig nem kaphatod meg, amit Isten neked akar adni!
Ha nem volna a csoda igaz,
Nem tudnál róla.
Éji erdőként benned zúg varázsa,
Kezdd elfogadni!
Nem halsz meg, soha!
Ha valóban hiszel, anélkül, hogy bizonyítékokra lenne szükséged, valóban megtörténik megálmodott jövőd. Az a nehéz ebben, hogy rettenetes kitartás és elszántság kell egy olyan hithez, mely láthatatlan dolgokból táplálkozik.
Könnyen kormányozni csak a hívőket lehet. Gyorsan előrejutni pedig csak a hitetlenekkel tudunk.
Nem nagyon megy, hogy egy tudós kiváló evolucionista és jó hívő legyen egyszerre. Ez egyszerűen gyakorlati okokból nem megy, mert annyira interferál a két világ, hogy az ember nem tudja a kényelmes hasadt állapotot fenntartani. Valamelyik irányba engedményeket kell tennie.
Tiszteletben tartom az emberek hitét, de nem tartom tiszteletben azt a manipulációt, amivel a hit félelmet gerjeszt és irányítás alá von embereket.