Soha nem szabad szembeszállni olyasvalakivel, aki már felmászott a szamárlétrán.

Van úgy, hogy egy birodalmat könnyebb fenntartani, mint saját magadat, vagy a szűkebb környezetedet.

Az önkényuralom maga neveli fel elpusztítóit.

Csak a leghatalomvágyóbb emberek érezhetnek gyönyört a hatal­mukkal ellenszegülőt megpecsételve: csak azok, akik számára már azoknak a látása is terhes és bosszantó, akik már a hatal­mukban vannak.

Az igazán kedvesek ritkán jutnak hatalmi pozícióba.

Az emberek hatalma sokkal nagyobb, mint a hatalomban lévő embereké.

Az igazi hatalom az elmében gyökerezik, nem rangokban vagy földekben vagy nagy hadseregekben.

Ha valaki az elithez tartozik, hát rögvest többet tud, mint az, aki nem tartozik oda.

Nyilvánvaló, hogy egyetlen ember nem szállhat szembe sikeresen egy egész birodalommal. Ugyanakkor akár egyetlen ember is képes lehet sikeresen szembeszállni egy császárral.

Az erőnek megvan az a haszna, hogy kordában tartja az embereket.

A nagy embereknek néha nagy áldozatokat kell hozni.

Az államügyekben nincs helye a romantikának.

A kompromisszum nem más, mint ezer sebből elvérezni. Megfosztja a nagy embereket az elszántságuktól, a céltudatosságuktól, az elveiktől, míg végül kisszerű cselszövők lesznek belőlük, akik körmük szakadtáig kapaszkodnak a hatalomba. Amikor ez történik velük, a nagy emberekből hirtelen nevetséges, szánalmas alakok válnak.

A politikát is emberek művelik, olyanok, mint mi, csak ügyesebben lopnak. Amit a tévében látunk tőlük, az pusztán a show része, amúgy vígan elbeszélgetnek egymással, talán még a másik vállát is meglapogatják időnként.

Szankciók vagy embargók alkalmazása az elfogadhatatlannak tekintett rezsimekkel szemben a legritkább esetben hatékony, sőt még kontraproduktív is lehet.