Ez a háború. A káosz, a szerencse és a halál.

Az igazi harcosok karddal és pajzzsal írják meg a saját éneküket.

A szabadságnak
Egyetlenegy hófehér útja van,
És érte mégis piros úton járnak.

Az ellenség vissza fog térni. Ilyen a háború már hosszú éonok óta. És néha a csendes időszakokat nehezebb volt elviselni, mint a csatákat.

Háborúra emlékezve, úgy volna tán helyes, ha levetnők ruhánkat, kékre mázolnánk magunkat, és egész nap négykézláb járnánk, és röfögnénk, akár a disznó. Ez bizony jobban illenék az alkalomhoz, mint a fennkölt szónoklatok, a zászlólengetés meg az olajozottan működő ágyúk.

Kétféle katona van, az egyik, amelyik a fegyelmezettsége révén ér el valamit, a másik, aki az esze miatt.

Egy háborúban nincsen jó vagy rossz oldal. Minden oldal gonosz.

A háború egyszerűen csak úgy megtörténik. Egy háború végén kizárólag az számít, ki maradt életben, és ki halt meg.

A múltbéli borzalmas példákból tudtam, milyen az, amikor az emberek félelmüktől vezérelve, meggondolatlanul mások ellen fordulnak, s ezzel a saját pusztulásukat okozzák.

A tudósok és a mérnökök háborúja éppolyan fontos lehet, mint a tankok meg a géppuskák összecsapása a harctereken.

Elhull a gyenge, de megmarad és soha el nem pusztul az erős!

Ne kételkedj magadban! Te a saját módodon harcolsz, és egy katona számára az a legrosszabb, ha megrendül az önmagába vetett hite, mielőtt kilép a harcmezőre. Nem minden ér véget győzelemmel, de mindig el kell kezdeni, minden alkalommal tudva, hogy a felkészültséged és ösztöneid rendben vannak.

Ha elesik egy nagy, a kicsiknek kell átvenniük a vezetést.

A háború egy olyan fekély, ami nem szívódik fel teljesen soha, csupán arrébb vándorol a Föld testén, mindig más országokat fertőzve meg.

Amíg az emberiség, minden egyes embert ideértve, gyökeresen meg nem változik, addig dúlni fog a háború, és mindent, amit építettek, termesztettek és tenyésztettek, tönkretesznek és elpusztítanak, hogy azután újra elölről kezdjék.