Amikor az élő dolgok meghalnak, az erő megmarad a testükben, ezért tudunk erőt csinálni, ha például elégetjük a fákat. A halott dolgok, amik nem égnek el és nem eszi meg őket semmi, néha a földbe mennek, és viszik magukkal az erőt is. Hosszú idő alatt, a föld súlyától és melegétől sok ilyen halott dologból különféle kő, víz vagy levegő lesz a földben, de még akkor is bennük marad az erő. Ha ilyeneket találunk, elégethetjük őket, hogy egyszerre kivegyük belőlük a napból nagyon hosszú idő alatt összegyűlt erőt.

A Föld múltját a kövekből ismerjük. A kövek szintekben fekszenek egymáson, és ha a világ különböző (és különböző korú) részein megnézzük ezeket a szinteket, össze tudunk rakni egy történetet, ami a világ kezdetéig nyúlik vissza.

Ha egy pillangó Tokióban meglibbenti a szárnyait, akkor ennek következményeképpen a New York-i Central Parkban elkezdhet esni az eső. A gondot az okozza, hogy az események ilyen sorozata nem reprodukálható. Legközelebb, amikor a pillangó ismét meglibbenti a szárnyait, a környezetet jellemző számos tényező értéke egészen más lesz, ami ugyancsak befolyással van az időjárás alakulására. Ezért olyan megbízhatatlanok a meteorológusok prognózisai.

Az, amit Földünk voltaképpeni arculatának tekintünk, a mezők és az erdők, a tavak és a tengerek, a kertek, szántók, pusztaságok és termékeny síkságok, mindez nem egyéb, mint tetszetős, ám vékony köpeny egy szilárd mag körül. Ha eltávolítanák ezt a vékony köpenyt, planétánk úgy festene, mint egy szürke-fehér golyó.

A geológiai alakzatoknak sok idejük van gondolkodni.

Azok a folyók, amelyek adnak magukra, síkságon bontakoznak ki, mert a víz arra való, hogy vízszintesen legyen, és csak akkor igazán méltóságteljes, ha tökéletesen vízszintesen van. A Niagara-vízesés csak afféle vásári látványosság, mint a kézen járó ember.

Az emberek megpróbálják kijavítani a földrajzot, hegyeket lyuggatnak ki, folyókat terelnek új mederbe, abban a hiszemben, hogy ilyenformán a történelmet alakítják, de nem mennek messzire, mert egy szép napon úgyis minden összedől. A vizek elnyelik a hidakat, átszaggatják a gátakat, és döntik a bányákat; a házak, a paloták és a viskók összedőlnek, az omladékot benövi a fű, és minden a földdel lesz egyenlővé.

Egy folyót és egy utat nem lehet egy kalap alá venni, mert az út történelmi, a folyó meg földrajzi kategória.

Hírös város az Alföldön Szombathely,
csak egy kicsit nyugatabbra pottyant el.

Legyünk hálásak a sorsnak, hogy vannak még a földön járatlan ösvények és olyan vidékek, ahová csak nagyon ritkán teszi ember a lábát.

Folyó. Áramlik és tart valahova. Lehet állni a partján és lehet figyelni a folyást. A térkép megmutatja, hova folyik a folyó, de nem tár fel alapvetőbb dolgokat. Egy térkép sosem mutatja a folyó tömegének bensőséges mozgását.

Mélyen alattunk ott fekszik az ősvilág egész füvészkönyve. Néhol ötven lábnyi vastag rétegekben; a hajdankor óriás erdői, mikben négyszázféle külön fajt számláltak meg: pálmák és píniák, a páfrányok és tölgyek, és miknek neve sincs már. Valamennyit úgy híjják együtt, hogy: "kőszén". A kőszén a tegnapi világnak kővé vált flórája.

Amikor a nyugati hatalmak azzal nyugtatják a lelkiismeretüket, hogy nem vállalhatnak szerepet minden helyi konfliktusban, egy rendkívül fontos tényezőről mélyen hallgatnak. Arra, hogy a vérontás sokszor arra vezethető vissza, hogy a gyarmatosítók figyelmen kívül hagyták az etnikai határokat, amikor annak idején meghúzták az egyes országok határait. Érdemes megnézni a térképet: számos ország határvonala olyan természetellenesen nyílegyenes, mintha vonalzóval rajzolták volna. Sok-sok népcsoport került mesterséges határok közé, felborítva az évszázados etnikai, hatalmi és vallási viszonyokat.

Annak ellenére, hogy éghajlatunk jelenleg egyre melegebb lesz, még mindig jégkorszakban élünk.

Nincs az a szélességi fok, amelyik ne hinné, hogy ő lehetne az Egyenlítő, ha volna igazság a földön.