Amikor elég idősek vagyunk hozzá - rajtunk áll, hogy ez a pillanat tizenöt vagy ötvenéves korban jön el -, akkor nem szabad megijednünk attól, hogy önálló döntéseket hozzunk. A szüleink igyekeznek a maguk módján mindent megtenni, de felnőve már nem kell minden egyes tanácsukat megfogadnunk. Udvariasan hallgassuk meg őket, de a végső döntés rajtunk áll.
Amikor az ember fiatal, nagyon tudja, mit akar, mit nem, mert csak saját magára koncentrál, ahogy egy kamasznak kell. Aztán eljön egy pont, mikor kinyílik körülötted a világ, és rájössz, hogy ahány ember, annyiféle, és mindegyik másról szól.
A fiatalember megőrülhet a szerelemben, egy ötvenes ember csak bolondságra képes, s alig tart tovább a baj, mintha hosszu orrú csizmája miatt megbotolván, könyökét megcsapva, két hétig megfekszi az ágyat.
Semmi sem olyan pótolhatatlan, mint a fiatalság.
Minden fiatal valójában költő, amiképpen minden költő is lényegében örökfiatal.
A kamaszkor nem egyszerűen az élet egyik fontos időszaka, hanem az egyetlen olyan időszak, amikor életről lehet beszélni egyáltalán, a szó valódi értelmében.
Fiatalság hangja volt ez, olyan lelkeké, akik még nem voltak tisztában azzal, hol élnek, akikre még nem nehezedett rá minden oldalról a föld szorítása, akiknek még nem halt meg az elméje, hanem nagyon is éltek.
Nagyon sok fiatal érzi azt, hogy már ott áll a felnőttség kapujában, és hirtelen döntenie kell, mihez kezdjen az életével. Ilyenkor sokan hibás döntést hoznak, és utána hamar érezni kezdik, hogy amit választottak, az igazából nem az ő világuk. Sok ember nem azt a munkát végzi, és nem azt az életet éli, amit valójában szeretne.
Annyit kaptam én csupán a sorstól, amennyit becsületesen megad minden fiatalnak. Mert ahogy az éhező ember, aki jobb híján a labodából, a fűből, a konyhai szemétből is kiszűri, amire szervezetének szüksége van, akképpen éli meg a fiatal is. Mindenre éhes, mindent hasznosítani tud, semmi sincs a világon, amire szüksége ne volna. Ha csődben él éppen, hát a csődből, ha nem jut, csak nyomorúsághoz, hát magából a nyomorúságból szűri ki tápláló élményeit - és minden a javára válik, mindentől növekszik, mindentől több lesz és jobb lesz! Úgy is mondhatnám: akármi éri - csupa jó éri; s akármikor éri - mindig idejében.
A fiatalságra jellemzően mindig akad egy réteg, amelyik elégedetlen azzal, amit éppen hallani lehet.
Ezer titkos kapocs van, amely az élethez erősít egy egészséges kamaszt, még a legteljesebb fájdalom pillanatában is.
Ó, ifjúság! ifjúság! Nem veszel a lelkedre semmit, mintha a világ minden kincse a tied volna, még a bánat is mulattat, még a szomorúság is jól áll neked, magabiztos és hetyke vagy, ezt mondod: csak én élek - nézzétek! S a napok is nyomtalanul és számlálatlanul futnak és tűnnek el, és minden eltűnik benned, mint a viasz a napon, mint a hó... S talán gyönyörűséged egész titka nem abban a lehetőségben rejlik, hogy mindent cselekszel, hanem abban a lehetőségben, hogy ezt a mindentcselekvést elgondolod - abban, hogy olyan erőket szórsz a szélbe, melyeket úgysem tudnál használni semmi másra - abban, hogy közülünk mindenki komolyan tékozlónak tartja magát, s komolyan hiszi, hogy joga van ezt mondani: Ó, mennyit tehettem volna, ha nem vesztegetem el az időt hiába!
A fesztiválozásban az a legjobb, hogy az egymást nem ismerő embereket is összeköti a közös érdeklődési kör, a sorban állás, a zene szeretete, a szabadság érzése és a hangulat.
A tinédzsereknek egyetlen céljuk az, hogy tökéletesnek tűnjenek. Nem akarnak kilógni a sorból, legalábbis én soha nem akartam. Aki feltűnően viselkedik, csak azért teszi, hogy önmaga lehessen. Mindenki azt akarja mutatni magáról, hogy tudja, mit csinál, pedig általában fogalmunk sincs minderről.
A felnőtt élet ilyen: ad valamit, de el is vesz. És folyton választás, döntés elé fog állítani.