Tiniként ugye nagyon várod, hogy eljöjjön az az idő, amikor azt csinálhatsz, amit akarsz. És amikor ez elérkezik, rájössz, hogy attól fogva felelős vagy mindenért. A munkádért, a munkatársaidért, a háztartásodért, a csekkek befizetéséért, és még hosszan sorolhatnám. Amíg gyerek vagy, nincsenek ilyen gondjaid, mert ott vannak melletted a szüleid, akik mindezt megcsinálják helyetted. A felnőttségben talán ez hiányzik leginkább. Ugyanakkor jó oldala is van: bármilyen vágyamat, álmomat meg tudom valósítani, és nem kell hozzá feltétlenül szülői engedély.

Egy élet értelme, a művészet nem lehet más, mint hogy hozzájáruljon a minden emberben és a világban fellelhető szabadság és felelősség növeléséhez.

Az embernek nem kell mindent jóvátennie, de tudjon bocsánatot kérni.

Bár kétségtelenül inspiráló óriás elődök nyomdokába lépni, azért mégis nyomasztó örökség.

Amit kézzel leír az ember, annak felelőssége van, azt nem lehet csak úgy átírni, nyomot hagy a javítás.

Az elkötelezettség azt jelenti, hogy teljesíted, amit vállaltál, de legalábbis megteszel minden tőled telhetőt.

Érvelni jó. Meggyőzni fontos. Hatni felelősség.

Nemcsak helytelen cselekedeteinkért tartozunk számadással, hanem a rosszért is, amit - akár tudtunkon kívül - okoztunk.

Ha valaki addig rángatja a szekrényt, míg magára borítja, ne az asztalost szidja, hanem saját magát. A mi rossz döntéseink, bűneink következményét nem szabad Isten nyakába varrnunk.

Természetesen nem a fény hibája, hogy szutykosnak látjuk magunkat, a fény csak láthatóvá teszi a valóságot. S ilyenkor nem az a megoldás, hogy visszamegyek a sötétbe, hogy ne lássam a koszos kezemet, hanem az, hogy vizet keresek és szépen megmosakszom.

Az ember nem azért felelős, mert szabad, hanem azért szabad, mert felelős.

Az ember úszhat szabadon, ám ha fuldoklik, nem jön oda senki, hogy kihúzza a vízből: vagy kihúzza saját magát, vagy megfullad.

Egészen addig, míg nem velünk történik, nem minket érint, egyszerűen nem törődünk a problémákkal. Ilyenkor mondjuk, hogy "ja, meghalok, meg kell halni úgyis". De amikor persze majd ÉN haldoklom, akkor biztos vagyok benne, hogy beszarok, és bármit megtennék, hogy csak ne kelljen.

Az ember természetéhez tartozik, hogy mindig mást akar hibáztatni.

Az ember hivalkodik erejével, ha arról van szó, hogy áldozatot hozzon, de meghozván az áldozatot, nincs a világnak olyan hatalma, mely a kínoktól megváltaná.