Feledd, feledd a képzelt szép világot,
Nézd a magast, a fénynyel telt eget,
Vagy édesb tán a végtelen üdvénél,
Könyezni multad romjai felett?

A múltat el kell felejtenünk! Azelőtt talán nem szerettem őt annyira, mint most. De ilyen esetekben legnagyobb baj a jó emlékezőtehetség.

Az új akkor tud belépni az életedbe, ha helyet csináltál neki: ha a régi romba dőlt, és te kisöpörted a romokat.

Soha nem érkezett senki, aki megtanítana felejteni. Hogyan kell idegen ajtók előtt a terhet letenni. Letenni és ott felejteni.

Legveszélyesebb fájdalmaink azok, amelyekre nem merünk emlékezni. Rettegünk, hogy szembenézzünk valamivel, ami egyszer már óriási fájdalmat okozott, s tudatalattink feketelyukába gyömöszöljük, azt remélve, hogy ott nem csinálhat bajt. így is visszajön azonban, legfeljebb álarcban, angyalarcú démonként. Egy darabig csendben lapul, hogy aztán később alattomosan ránk támadjon. A felejtés olyan, mint az orosz rulett!

Nem arra van az ember kitalálva, hogy magával cipelje az emlékeit, kevés nagyobb adomány van, mint a felejtés.

Az erős koncentrációnak sokszor az a következménye, hogy az ember könnyen elfelejti a már befejezett dolgokat.

Talán, amit a szem lát és a fül hall, meghamisítható, de a tapasztalás soha. Minden, ami a feledésbe hullt, még mindig nyomokat vés.

Az idő talán begyógyítja a sebeket, de sohasem hoz feledést.

Semmi sem hozza elő jobban az emlékeket, mint a felejtés utáni vágy.

Felejteni, ami hétköznapi és megőrizni, ami ünnepi: ez a lélek dietetikája. Az emlékezet művészete a művészi felejtés.

A halál csak kezdet. A feledés később jön. Az ember élete azokkal együtt tűnik el, akik ismerték őt. Az ősszel lehulló falevelek magukkal viszik a színeket, és ami megmarad, a kopár fa, már nem evilágba való.

Mily szép visszanézni, emlékezni az ifjúságra, mely már messze tűnt! Újra sétálni a mezőkön! A rosszat az ember szívesen felejti s még ha a legnagyobb nyomorban töltötte is: szép volt. Vannak zordabb lelkek, akik tudják, hogy nem volt benne szépség - de ki az, aki nem szívesen kápráztatja el magát emlékeivel!

Az életben az a legfontosabb, hogy tudjunk felejteni. Hogy ne rágódjunk a múlton túl sokat. Hogy képesek legyünk átlépni a minden pillanatban megdöglő jelenen, akár egy lótetemen, és akkor lehet előre masírozni.

Mindig nehéz megállapítani, hol a határ emlékezés és felejtés között.