Az élet könnyedén átugrik a felejtésen, csak egy-két nem nagyon fontos apróságot veszít el, és a bánat nem egyéb, csak egy felhő átsodródó árnyéka.

Miért van az, hogy amikor az emberek felnőnek, teljesen elfelejtik, milyen sebezhetők, tehetetlenek voltak gyerekként?

Vannak a világon olyanok, akik hiába tűnnek el hirtelen, senki sem keresi őket, és senki sem aggódik értük.

Csak azokat az érzéseket tudjuk elengedni, amelyeket bevallottunk magunknak.

Valaki, akivel közös múltad van, nem enged el, és bármennyire igyekszel is, nem tudsz elszakadni, nem tudsz megszabadulni tőle.

Emlékeinket gonddal retusáljuk
így születik uj valóság kezünk alatt
a multból az igaz amit mi vallunk
a jövő vásznán már csak ez szalad.

Az elmesélt történetek, az élet történetei a végzet csodáihoz hasonlatosak: törlünk mindent, ami nem fontos, ami semmit sem jelent a számunkra, hogy csak a legfontosabbakat tárjuk fel.

Nem élhetünk örökké a múltban, nem válhatunk az emlékeink rabszolgáivá.

Egy gondolatunk
kimúlik, s magával ragad bennünket
a feneketlen szakadékba, melyben
a zuhanásunk sosem marad abba.

Csupa fölfedezés és csupa elfelejtés az emberiség sorsa. Fölfedezni éppoly megszokott dolog, mint elfelejteni. Olykor épp a felejtés a legbiztosabb alapja a fölfedezésnek.

Az embernek néha eszébe jutnak dolgok, amikre jobb lenne nem gondolni.

Az emlékek olyanok, mint a porba húzott vonal. Minél tovább megyünk visszafelé, a vonal annál jobban elmaszatolódik, annál nehezebb meglátni, merre vezet. Végül nem marad más, csak a sima homok, és a semmi fekete lyuka, ahonnan az ember kijött.

Azt mondják, minden hópehely más és más. Ha ez igaz, hogy nem áll meg a világ? Hogy tudunk térdelésünkből ismét talpra állni? Hogy tudjuk kiheverni ezt a csodát?
Úgy, hogy felejtünk. Nem tudunk észben tartani túl sok dolgot egyszerre. Csak a jelen létezik, és nincs mire emlékezni.

Minden, amit magunk után hagyunk, átmeneti. Semmi sem számít. Néhány generáció múlva az átadott DNS-ünk felhígul az egyetemes emberi DNS-be. Semmilyen személyes vonásunk nem lesz felismerhető. Nincs mód a csalásra. Minden és mindenki teljesen el lesz felejtve.

Itt maradtam utánad a saját fejemben.
A nyelvemet már felmostam többször,
a fülemből kisöpörtem a hangodat,
a szememről lemostam a mozdulataidat,
de most az orromban állok egy porolóval,
és kergetem a szagodat, mert száll mindenfelé,
és tüsszentenem kéne, de nem fogok.
Nem fogok végezni időre.