Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy hébe-hóba veszteség is éri az embert. Talán így van rendjén, hiszen senki se ülhet meg azon, amije van. Az ember mindig kezdjen újat. Amíg azt teszi, még várhat magától valamit.

Fejlődés. Ez az egyik legjobb ellenszere az unalomnak, egyben az öregedésnek is. Mert az ember vagy fejlődik, vagy öregszik.

A lelki élet ébredését problémák, szenvedések kísérik.

Az ember csak tévedésekből, csalódásokból, vesztett csatákból tanul, és csak így tudja mindig újrakezdeni a harcot.

Ha valaki olyan életet él, amely mindenki számára fejlődést hoz, és ez a fejlődés állandó, nem hal meg vele, az ilyen ember életét Igaz Életnek nevezhetjük.

Lassan haladok, de sosem hátrafelé.

Nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.

Haszontalan dolgoktól megszabadulni nem feladás, hanem maga a felnőtté válás.

Ha válságba vagy zsákutcába kerül az ember, annak egy előnye mindenképp van: gondolkodásra kényszerít.

Ami nem pusztított el, attól erősebb lettem.

Az idő nem változtat meg bennünket, csupán kibontakoztat.

Az élet egyetlen célja, hogy azok legyünk, akik vagyunk, és azzá legyünk, akik lehetünk.

A hitelesség mindig ott kezdődik, amikor a negatív élményről is tudok oldottan beszélni, és közben tudom, hogy ezért én vagyok a felelős. Merem átélni az ezzel járó fájdalmat, de ezért is felelősséget vállalok azzal, hogy holnaptól mindent megteszek, hogy ezen változtassak napról napra.

A többség elszántan kapaszkodik a meglévőbe; a haladás kerekét mindig egy kisebbség lendíti tovább.

A nagy életproblémák sohasem oldhatók meg mindörökre. S ha egyszer úgy tűnik, hogy megoldódtak, az mindig veszteség. Értelmük és céljuk - úgy látszik - nem a megoldásukban rejlik, hanem abban, hogy szüntelenül munkálkodjunk rajtuk. Csak ez óv meg elbutulástól és megkövüléstől.