Minden vereségnél lehet szerezni azért egy-két jó pontot is.
Miután 4 milliárd évig járta a szerves összetevők országát, az élet kitör a szervetlen birodalom pusztaságába, és olyan formákat ölt, amelyeket legvadabb álmainkban sem képzelnénk. Elvégre a legvadabb álmaink is a szerves kémia termékei.
Mi értelme a jóslatoknak, ha nem változtatnak meg semmit?
Moszkvában megjelent a Békekonferencia üléstermében egy küldöttség, és hatalmas nyaláb papirosokat hozott. Háromszázezer olyan kubai ember aláírását hozták, akik egy éve még nem tudtak írni.
A hibák helyrehozása az, ami számít - vagy akár csak a hajlandóság, hogy újra megpróbáljuk.
Az újítást, még ha jó és szükséges is, sokan ellenzik. De újítás nélkül nem lehet építkezni.
A fejlődés csak olyan gondolatokkal érhető el, amelyek nagymértékben különböznek a jelenleg elfogadott gondolatoktól.
A test eszköz, amelyet ki kell finomítani, jobbá kell tenni, gyakorolni kell, olyanná alakítani, és olyan alkatrészekből fölépíteni, amelyek az ember legmagasabb céljainak a legalkalmasabb eszközeivé teszik a fizikai világban. Támogassunk és gyakoroljunk mindent, ami ezt a célt mozdítja elő; ami ezzel ellentétben van, kerüljük.
Az élet olyan, mint egy léghajó. Ha magasabbra akarunk szállni, meg kell tanulnunk elszakadni dolgoktól, és kidobni a kosárból azt, ami nem enged felemelkedni.
Mindenért, ami előrevezet, igenis nagyon keményen meg kell küzdeni. A rólunk alkotott értékítélet az elvégzett munkánktól függ. Nincs királyi út. Meg kell szenvedni minden előrelépést.
Csak azt tudod kiadni magadból, csak olyan világot tudsz magad körül teremteni, ami benned van. Ha valakiben sok a keserűség és a csalódottság, még egy jókedvű, energiával teli beszélgetést is nehéz vele folytatni, hát még nagyobb dolgokat megvalósítani. Minden változás belül kezdődik és először a saját gondolkodásunkat és hozzáállásunkat kell rendbe tenni, utána tudunk csak sikerrel bármibe belefogni.
Sokszor éppen a legnagyobb kihívás segít abban, hogy világosan lássuk a fontos dolgokat és új, pozitív irányok felé induljunk el.
Fejlődhetünk egy-egy területen anélkül is, hogy jobbá válnánk, mint egész.
Nagyon nem mindegy, hogy én felhúzok egy házat, de a mocsárba vagy sem. Ha a házat szilárd talajra húzom fel, nagyobb a remény, hogy körülöttem is fognak építkezni.
Ne akarjuk befolyásolni a folyamatokat! Előre tervezni bizonyos keretek között lehet, de a fejlődést irányítani képtelenség.