Az álszerénység majdnem akkora bűn, mint a gőg.
Azokból, akik nagyon sokáig betegek, gyakran válik követelőző, utálatos szörnyeteg. A türelmes, szentként viselkedő beteg legendája romantikus képzelgés, semmi egyéb. Mire az ágyhoz kötött beteg fenekén megjelenik az első felfekvés, addigra gonosz is lesz, belemar mindenkibe, és átragasztja másokra a maga nyomorúságát. Ő maga persze nem tehet erről, de ez nem változtat az érintettek helyzetén.
A nagyszerűség nem olyasvalami, ami kívülről látható, sokkal inkább belül van. Az ember nagyszerűsége a jelleme - hogy valójában ki is ő. És ez időtálló.
Amikor beüt valami nagy katasztrófa vagy az életünk veszélyben forog, eszünkbe jutnak bűneink, hogy miként állunk Teremtőnk elé, és hogy vajon megbocsát-e nekünk. Isten azonban felruházott minket a felejtés képességével is, így amikor a tragédiának vége, a megszokott módon folytatjuk az életünket.
A meleg nap le fog menni. Eljön az éjszaka, és ha túl szeretnék élni, fontos, hogy ilyenkor se fázzanak, ne fagyjanak meg, legyen biztonság - a legtöbb ember mégis úgy viselkedik ilyenkor is, mintha a nap folyamatosan sütne.
Ha rájössz arra, hogy a másik milyen szinten áll, akkor hiába vagy vele őszinte, nem fog megérteni.
Amíg valami nincs kimondva önmagadban, addig ezt nem mered kimondani másnak sem, és így a megváltoztatásra gondolni sem érdemes.
A Biblia némely ember kezében rosszabb lehet, mint a whiskysüveg.
Szeresd felebarátodat!
Bölcs mondás, szent ige.
Ki annak ellent mondana,
Nincs olyan senkise.
De leginkább hirdeti azt,
Ki mástól vár segélyt, vigaszt.
Mindig ott lesznek homályaink, félreértéseink, illúzióink egy másik emberrel kapcsolatban, ahol saját magunk rendezetlenek vagyunk, hazudunk magunknak, eltorzítjuk a realitást.
Érdekes ez a személyiségváltozás: hogy a gyerekek milyen kegyetlenek és gonoszak tudnak lenni, aztán szép lassan kialakul a felnőtt személyiségük.
Vajon milyenek az emberek akkor, amikor nem olyanok, amilyeneknek mi látjuk őket?
Az értékelésünk alapját képező normákat a legtöbben közülünk nagyon korai éveinkben lefektetjük, és később ezeken már nem tudunk változtatni.
Az emberi eszmélés mindig új és új világokat fedez fel, de sokáig nem időzhet benne, mert vonzza a nem ismert célja. Egyetlen, világokon átívelő gondolatunk van, ami nem változik. Az, hogy nem vagyunk egyedül.
Gyakori hiba, hogy amikor valami nagyon tökéleteset akarnak tervezni az emberek, alábecsülik a nagyon tökéletlenek leleményességét.