Az emberek éppannyira szeretnek hőstettek, mint szerencsétlenségek részesei lenni.
A világot csalni: mutass
Hozzá hasonló arczot; üdvözöld
Szemed-, kezed-, nyelveddel; látszatod
Legyen: minő az ártatlan virág,
S valód: kigyó alatta!
Könnyebben bocsátjuk meg valakinek a tudatlanságát, mint azt, hogy mindent jobban tud.
Az ember fiatalon sok mindent könnyedén átlép. Akkor még meg kell teremtenie önmagát. Így, hogy kifele megyek az életből, így viszont már rettenetesen fáj az emberi szenvedés.
Nincs okos vagy buta állat, mert valamennyinek megvan a magához való esze, és használja is, amennyire tudja. Talán csak az ember az egyetlen olyan élőlény, akire ez nem mindig jellemző.
Vészhelyzetben az ember néha elveszíti a látását, ám agyának egy világtalan tekervénye átveszi az irányítást ott, ahol csak árnyék és megérzés létezik.
Néha nem bosszúra vágyik az ember, hanem igazságszolgáltatásra.
Szenvedélyeink igazi főnixek. Ahogy a régi elhamvad, az új, mintegy hamvából, kikél.
A legtöbb embert önmagán kívül nem érdekli semmi.
Bármi más divatját múlhatja, de az erős akarat mindig divatos lesz.
Az ember félénk és mentegetőző természetű. Már nem jár-kél emelt fővel. Nem meri kimondani: "Én ezt gondolom" vagy: "Én vagyok" - hanem ehelyett mindjárt valaki mást idéz.
A felnőtt embert börtönbe zárja a tudatossága. Mihelyest csak egyszer is hatásosan beszélt vagy cselekedett, már fogoly, akit százak és százak rokonszenve vagy gyűlölete őriz, s akiknek érzelmeit neki ezentúl mindig fontolóra kell vennie.
Lennék féreg, melynek látköre
Egy fának árnyán túl nem terjede,
Melynek, hogy éljen, csak egy nap jutott,
Csak egy korányt és alkonyt láthatott.
Lennék bármi - felhő vagy fergeteg,
Féreg vagy tölgy - csak ember ne legyek!
Azoknak az embereknek az életében, akik a saját erőforrásaikra vannak hagyatva, elkövetkezik egy pont, amikor megszűnnek élni, és kezdenek csupán túlélni.
Úgy vagyunk megteremtve, hogy a szó jobban fáj nekünk, és nehezebben gyógyulunk utána.