A legnagyobb időpocsékolás, ha arról vitatkozunk, ki a hibás. Ez sehová nem vezet. Mindenki a saját szemüvegén keresztül látja a konfliktust.
Minden támadás nagyszerű lehetőség arra, hogy kipróbáljunk valami újat.
A konfliktus első áldozata saját szentimentalizmusunk kell hogy legyen, mert ha ez túléli, mi elpusztulunk.
Ha valaki ma a talpunkat nyalja, az holnap a fenekünkbe fog rúgni.
Kötélhúzás. Ahelyett, hogy megegyeznénk,
két pártra szakadunk, és direkt
az ellenkező irányba rángatjuk azt a
szerencsétlen kötelet, hát hova jutunk?
Nem érdemes győzni, ha utána nem lehet kegyelmet gyakorolni. A csatában ellenségei legyünk ellenségeinknek, a győzelem után pedig testvérei.
Ellensége mindenkinek akad. Ez természeti törvény. Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza. Mindazonáltal valahányszor fuj valaki reánk, vessünk számot magunkkal, hogy valamely cselekedetünk-e az oka? Ha rosszat tettünk, engeszteljük meg. Ha nem lehet, tegyünk iránta annyi jót, amennyi tőlünk telik.
Én csak azt tudom, mit nem akarok. Nem akarok sehova se tartozni, ahol marják egymást.
Aki nem tört vesztedre fegyverrel, azt ne akard elveszíteni fegyver által!
Amíg a világon fal és borsó lesz, addig az emberek igyekeznek meggyőzni egymást.
Hogy felülkerekedj rosszakaróidon, gyakorold erényeiket!
A legveszedelmesebbek azok tudattalan szimpátiák, amelyek arra késztetnek, hogy ellenségedet azért kíméld meg, mert az ellenség a léted igazolása.
Az ellenségek erősítenek titeket. A szövetségesek viszont gyengítenek.
Ha tudjuk az illető nevét, egyúttal azzal is tisztában vagyunk, hogy valóságos, hús-vér emberrel állunk szemben, nem pedig valami elvont ellenséggel. A név által az illető egyedülálló, kivételes egyénné válik, akinek múltja van és jövője, ősei és lehetséges utódai, győzelmei és vereségei. Az ember a neve maga, büszke rá, élete során többször elismétli és azonosul vele.
A bosszúval legföljebb azt érjük el, hogy egyenlőek leszünk az ellenségeinkkel, míg a megbocsátással náluk bölcsebbnek és intelligensebbnek bizonyulunk.