Mindenki úgy csodálatos, ahogy van, a származásától, a külsejétől és korától függetlenül. Nem volna szabad, hogy bárki is másoknál többnek vagy kevesebbnek érezze magát.

A lelkek kódja sosem téves. Mindenki a számára legtökéletesebb testben születik a legmegfelelőbb időben, a legmegfelelőbb helyre. A test nem jelmez, mi fogva tart, hanem ajándék. Egy ajándék, ami segít, hogy csodákat élhess meg. Hogy tanulhass és alkothass. Nem számít, milyen testbe születtél, csak az, hogy hogyan érzed magad benne. Szeresd hát az ajándékodat, légy rá büszke. Hisz megismételhetetlen és különleges minden egyes lélek!

Sérülékeny vagy, mint minden ember. Fáj és ingerültté tesz a szeretetből jövő kritika is. Sokáig háborogsz, vérzel és hárítasz. De tudd, hogy ez érted van, nem ellened.

Azt mondod, változni szeretnél? Nos, az igazi változás el sem kezdődik, amíg el nem hiszed, hogy Isten szeret úgy, ahogy vagy.

Amikor Isten szeretetét és együttérzését kínálja, ne légy túl büszke ahhoz, hogy elfogadd, bármilyen formában érkezik is! Ha elfogadod, akit küld, őt magát fogadod el.

Gyűlöld a bűnt, de soha ne gyűlöld önmagadat!

Ha valaki kisétál az életedből, hadd menjen! Néha le kell mondanod a kevesebbről, ha azt akarod, hogy Isten többet adjon.

Van valaki odafönt, aki minden embert olyannak fogad el, amilyen.

Csak egy bolond aggódik olyasmiért, amin nem változtathat.

Minden hozzátartozik az emberhez, a jó is, a rossz is.

A vakság egyik legnagyobb hátránya, hogy lelassítja körülötted a világot. Annyira lefoglal, hogy kitaláld, merre jársz éppen, hogy mindvégig erősen koncentrálnod kell. Úgy érzed, mások szélvészként száguldanak el melletted. Aztán egy szép napon rájössz, hogy a lassúság nem is olyan rossz, a nagyobb odafigyelésnek megvannak az előnyei.

Ahelyett, hogy a tökéletességre törekednénk, érdemesebb lenne értékelnünk a hasznunkra váló tökéletlenségünket, és felismernünk azokat, amelyeken úrrá szeretnénk lenni. Tervezzük meg úgy a bennünket körülvevő világot, hogy kiaknázhatóvá váljanak hihetetlen képességeink, és úrrá lehessünk korlátaink egy részén!

Annyi csodálatos tulajdonsága lehet egy embernek, amiért szeretni lehet, hogy mire sorra vennénk mindet, már tökéletesen lényegtelenné válik, melyik nemhez vonzódik.

Istenem, de elcsöndesedünk,
Ha mámoros főnk kijózanul.
Lassankint de meglágyul a dac,
S a szívünk, a szívünk tűrni tanul.

Minden jól végződik: a happy end után a halál következik. Végül mindent elfogadunk: egy nép kihalását is, az egyetlen gyermekünk temetését is, aki leukémiában halt meg.