Az alkoholistákat az köti össze, azért tudnak tanulni egymástól, mert nem valamiféle erőn, hanem egy gyengeségen osztoznak. Tudják, mi az, amire nem képesek.

Az emberek mindig vegyes érzelmekkel szemlélik a szerencsétlenséget, a tragédiába fúlt boldogságot, a létért való kétségbeesett küzdelmet. Még aki részvétet érez, az is tapasztalja, hogy a részvétbe megkönnyebbülés, olykor diadalérzet vegyül; máskor félelem, ijedtség vagy viszolygás. Az efféle vegyes érzelmeket néha "ítélet"-nek nevezik.

Furcsa, de soha nem a szomorú dolgokon sírom el magam. Épp ellenkezőleg. Mások őszinte öröme, nem várt sikere vagy éppen meghatottsága tud engem is könnyekig elérzékenyíteni. Mások tiszta, mély érzelmeinek látványa hat rám így. Mások katarzisa képes belőlem is katarzist kiváltani. Meg a zene. Vagy a film. Egy regény is. De egyetlen kép vagy fotó is.

Együttérzés nélkül épp úgy bezárkózunk a sikerbe, mint ahogy a balsikerbe is. A saját lelkünk az, amely az utolsó vészfékként használja a negatívat, mielőtt a siker arrogánssá és vakká tenne minket felebarátainkkal szemben.

Az együttérzés, ahogy a szeretet is, átváltoztató erő, amely többek között lehetővé teszi számunkra, hogy a látszat mögött felismerjük a valóságot. Ha valaki ordít, gyakran egy régi fájdalom húzódik meg a háttérben, az ítéletek mögött pedig gyakran régi sérelmek bújnak meg.

Barát annak való, aki nemcsak oldódni, de oldani is képes.

Minden nyilvánvaló ellentét ellenére, mindannyiunknak hasonló emberi szükségletei és félelmei vannak; mindannyian ugyanazon az ösvényen járunk, és egymást irányítjuk. Ennek megértése együttérzéssel tölthet el bennünket.

A tragédiák állítólag edzik a lelket. Érzésem szerint engem különb emberré tett a tengernyi bánat, aminek tanúja voltam. Kegyetlen árat fizettem érte, nem mondhatnám, hogy megérte, viszont ma már pontosabban el tudom választani a lényegest a lényegtelentől. És jobban átérzem az emberek fájdalmát.

Egy bánatba süllyedt ember mindenki számára teher, még azokéra is, akik korábban szerették. A magunk bánatánál csak mások bánatát nehezebb elviselnünk.

Néha arra gondolok, hogy egyetlen nap leforgása alatt meg lehetne változtatni a világot, ha az aranyszabály így szólna: érezz úgy mások iránt, ahogyan szeretnéd, hogy irántad érezzenek!

Ne ítélkezz, ha nincs benned részvét!

Én eléggé egyetértek azokkal a költő-filozófus fazonokkal, akik azt hajtogatják, hogy az embernek baromira örülnie kell, ha valami baja van. Merthogy a szenvedés megnemesíti az embert, meg minden. A szenvedés kitágítja az ember látókörét, együttérzésre nevel, tudják. Jobban megérted mások szerencsétlenségét, ha neked is volt benne részed.

Egy embert nem azért tartanak önzőnek, mert a saját javát akarja, hanem mert figyelmen kívül hagyja embertársainak igényeit.

Olykor úgy érzem, nem csak a magam terhét viszem... Láthatatlan fájdalmas szálak fűznek össze minden történéssel, mindenki kínjával. Hordozom azt is, ami másoknak fáj, reménykedem abban is, ami mások reménysége. Menekülök minden menekülővel, lázadok minden lázadóval, ülök elítéltekkel a siralomházban, enyém is a mások utolsó éjszakája.

A részvétben a másik ember baját átélve emelkedünk saját magaslatainkra.