Kicsi ország ez, kevés hírességgel, így óhatatlanul példát mutatsz valamivel, ha akarsz, ha nem. És ha kövérként tündöklöm, majd a fogyás után visszahízom, akkor a többi túlsúlyos gondolhatja, hogy ez így normális, visszaállt a normál állapotába. Egy kövér család azt mondhatja otthon: "Dombóvári is visszahízott, rosszabb lett neki ettől? Ugyanúgy ott van a tévében." Ezért mennek és kirabolják a hűtőt. Akkor én ártottam. Finoman, nem offenzív módon, de én azt szeretném mondani a túlsúlyos társaimnak, hogy nem szabad kövérnek maradniuk.
Van az a mondás, hogy a "kövér ember a fogával ássa meg a sírját". És ez így is van. Ez veszélyes, de mivel nem olyan, mint a dohányzás, ezért senki nem fog szólni érte.
Jelenlegi információk szerint ez az egy életed van, és ezt senki nem fogja helyetted kijavítani. Ne éld le dagadtan az életedet! Nagyon sok visszafordíthatatlan dolog van a világon, ami sajnos olyan, amilyen. A kövérség az pont nem ilyen. A döntés a kezedben van. Te magad vagy a betegség és a gyógyszer is.
Hiába tervez az ész, ha a test mást akar.
Az ember csak később fizeti meg az árát mindennek.
Az évek során sikerült olyan sok bajt összegyűjtenem, ha most bemegyek egy kórházba és a liftesnő megkérdezi, melyik emeleten álljon meg, azt mondanám: "mindegy, drágám, amelyiken akarja."
A betegség az egyenlőség legeredményesebb harcosa. Mit sem számít se gazdagság, se életkor, se testsúly, se vallás, a beteg az beteg.
A gyógyítók az élet és a halál mezsgyéjén egyensúlyoznak.
Néha a gyógymód rosszabbnak tűnik, mint a betegség maga.
Amikor az ember tizenkilenc éves, még minden vezeték jó és feszes, minden kapcsolat tartós és szilárd.
Az egyik legbiztosabb út a gyógyuláshoz az, ha segítséget nyújtunk másoknak.
A rák nem mond semmit a lélekről, csak azt tárja fel, hogy testünk, bármily sajnálatos is ez, csak test és semmi egyéb.
A ráknak inkább fázisai vannak, semmint folyamata; a rák elsősorban "végzetes" betegség. Lassan, alattomosan dolgozik: a gyászjelentések állandó fordulata, hogy a beteg "hosszú szenvedés után" hunyt el.
Ha meggondoljuk, mennyi ember nem tart semmit az orvostudományokról, s ki mégis, mihelyt magát veszélyben hiszi, gyógyszertárhoz fordul, akkor látjuk, mi csekély azon befolyás, melyet úgynevezett meggyőződésünk, mely sok esetben csak kételyekből áll, cselekvéseinkre gyakorol.
Fene nagy jó dolgunkban mi, emberek elfelejtjük, hogy mennyi láthatatlan, megfoghatatlan érték van az életünkben. Hogy milyen csodák történnek velünk nap mint nap. Záporozik ránk az áldás, de észre sem vesszük. Szabadságunk és egészségünk észrevétlen táplálói életünknek. Fel sem tűnik, hogy nélkülük semminek nem lenne értelme. Mégis olyan természetességgel kezeljük őket, mintha születésünk pillanatában valaki ígéretet tett volna, hogy boldogságban, egészségben fogunk élni. Halálunkig.