Találkoztam rákos és leukémiás gyermekekkel, olyanokkal, akiknek minden levegővételért meg kellett küzdeniük, akik diabéteszesek voltak, vagy dialízissel kezelik beteg veséjüket, míg nem találnak egy donort, akinek veséjét átültethetik, amíg nem késő. Ezek a gyerekek kivétel nélkül olyan méltósággal és gráciával szembesültek helyzetükkel, ahogyan hasonló esetben egyetlen felnőtt sem tenné. Sokszor láttam, hogy nem is annyira önmagukkal, inkább szüleikkel és testvéreikkel törődnek. Ezek a gyerekek mindent tudtak a nemről, és nagyon is megértették, milyen tisztességtelenek a korlátaik.

A tudománynak a világ megismerésében, a tudományos orvoslásnak pedig a gyógyításban nincs alternatívája.

Ilyen az agysérülés természete: nem lehet tudni, mikor és mennyire fog visszatérni a beteg.

A negatívumokra korlátozódó jövőkép a lehető legrosszabb tanácsadó a szakmai karrier tervezésekor! Ha erőfeszítéseinket száz százalékban a betegségek és balesetek elkerülésére fordítjuk, abból csak hipochondria vagy paranoia sülhet ki, de nem boldogság.

Minden betegséggel valamiféle gyászt fejez ki a szervezet. Olyan hiányt, amelyet nem orvoslunk megfelelően vagy időben.

Nem az utcákon, bennünk száguld
veszettül szirénázva,
mibennünk vált a lámpa
sárgára, zöldre; tágult
pupillánk transzparense
int legelőször szabadot
megkönnyebbülten, látva, hogy
nem minket ért a balszerencse.

A kiegyensúlyozott táplálkozás éppoly létfontosságú, mint magának az élelemnek a megléte.

Egyetlen élelemfajta sem fontosabb a másiknál.

A fogyás lehet észrevétlen szálkásodás vagy látványos is, de utóbbi kemény dolog. Nem a meló része, hanem az önmegtartóztatás. Hogy nagyobb legyen a célt vágyni, mint az agyunk által dobott jutalmakat (édesség, finom vacsora, pohár bor, friss kifli).

Soha nem fogyókúráztam, már a szó is rémesen stigmatizáló és megszorító jellegű, mert a súlyvesztésnek, karcsúsodásnak nem kúrának kéne lennie, hanem ésszerű folyamatos diétának. Tudatosság, fokozatosság - no meg éberség, elvtársak!

Megtanultam, milyen finom hangszer az emberi test, és hogy meg kell adnunk neki a kellő tiszteletet. Megtanultam azt is, hogy tudni kell határokat szabni. Aki már megtapasztalta az élet sötét oldalát, sokkal jobban tudja értékelni a jót.

A mű-anyagok inkognitóban ínycsiklandoznak. Az aromahadjárat elkezdődött. Az ipari támadás gyakran rejtve közeledik, a fogyasztónak a tápláléka és gyakran a súlya is kisiklik felügyelete alól. Végezetül pedig elveszíti uralmát érzékei fölött, egyre nagyobb ízadagokra van szüksége, egyre erősebbekre, egyre keményebbekre. Az étkező - anélkül, hogy észrevenné - aromafüggővé válik.

Sokan azt hiszik, hogy elég orvosnak látszani ahhoz, hogy valóban orvos is legyen az ember.

Az egészségügy olyan hatalmas fejlődésen ment keresztül, hogy ma már jószerével egyetlen egészséges ember sem él a Földön.

A genetikai betegség és a genetikai jólét nem diszkrét, egymástól élesen elhatárolódó külön birodalmak, hanem olyan királyságok, amelyek között keskeny, többnyire átjárható határ húzódik.